Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Néhány egyetemen már tart, van ahol pedig holnaptól kezdődnek hivatalosan a tavaszi, nyári vizsgák. Egy biztos, ez a vizsgaidőszak más lesz, mint a többi. Mutatunk néhány tippet, amire érdemes figyelnetek a távoktatásban zajló vizsgák idején.
Tanulókártya
Sokaknál kevésbé a felkészülésről, mintsem az utolsó átnézésekről van szó már ebben az időszakban. Azonban mindkettő esetében megéri tanulókártyákat, ha úgy tetszik puskát, minijegyzetet készíteni. Miközben írjátok, rengeteget tanultok.
Mindig a következőre
Előfordulhat, hogy lehúz, ha csak arra koncentráltok, hogy összesen mennyi vizsgátok van - és ezekre mennyiket tanulni. Helyette érdemes mindig a következőre fókuszálni, és ahhoz mérten osztani be az időtöket.
Alvás
Mivel véget érnek a távoktatás órái, hajlamosak lehettek napi rutin nélkül élni, ezzel felborulhat az alvási szokásotok is. Ami nem túlzottan szerencsés olyan időszakban, amikor topon kéne lennetek és minél több tudást bezsebelni, valamint részt venni a vizsgákon.
Gondoljátok át
Többségeteknél online vizsgákról lesz szó, a tesztalapú vizsgákat hajlamosak lehettek elsietni, végigpörgetni. Inkább ezeket is gondoljátok alaposan át, és úgy adjatok választ az otthoni gépeteken keresztül.
Ne felejtsétek a pizsit
Online szóbeli vizsga esetén némileg megtörik az otthoni komfortérzet és megeshet, hogy ennek ellenére nem figyeltek a körülményekre, legyen az a ruhátok például. Azért érdemes nem pizsamáben leülni a gép elé.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.