Borongósan indul a matekérettségi napja - erre figyeljetek az utakon

A matekérettségin is kisüt a nap - de több helyen lehet zápor, zivatar. Illetve, ha most indultok, itt olvashatjátok a legfontosabb közlekedési híreket.

  • Eduline

Mutatjuk a középszintű matekérettségi és az emelt szintű feladatlap hivatalos megoldását

Közzétettük a középszintű matekérettségi összes feladatának nem hivatalos megoldását

Kedden kezdetben erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd észak felől szakadozik a felhőzet, és kisüt a nap - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Azonban hozzáteszik, ma több helyen számíthatunk kisebb esőre, záporra.

Ha vidékről jártok a fővárosba, akkor fontos lehet, hogy Százhalombatta határában, a 6-os főúton a 30-as km közelében két rövid szakaszon is félpályás korlátozás van érvényben, a vasúti pályához kapcsolódó építési munkák miatt. A hónap végéig jelzőlámpa irányítja a forgalmat - írja az Útfinform.

A matekérttségiről szóló, folyamatosan frissülő tudósításunkat itt olvashatjátok:

Matekérettségi: a legfrissebb infók percről percre

Ma a matekkal folytatódnak az érettségik. Ha szeretnétek minden feladatról elsőként értesülni, illetve kíváncsiak vagytok a nem hivatalos megoldásokra, akkor maradjatok velünk egész nap. Ma is percről percre tájékoztatunk benneteket. A matematika érettségi nap szakmai támogatását, köszönjük a PTE Műszaki és Informatikai Karának.

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2020-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.