Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Kétárbocos szkúnerükön érkeztek haza Hollandiába vasárnap azok a holland középiskolások, akik a koronavírus-járvány miatt nem tudtak repülőgéppel hazatérni Karib-tengeri tanulmányútjukról.
A 14-17 éves diákok egy több hetes vitorláskurzuson vettek rész Wylde Swan nevű hajójukon, amikor március közepén kiderült, hogy nem tudnak repülővel Kubából visszatérni Európába.
Az út szervezői, köztük 12 tapasztalt tengerész és három tanár, úgy döntöttek, hogy átszelik hajón az Atlanti-óceánt, a hétezer kilométeres utat öt hét alatt tették meg.
"Meg kell tanulni alkalmazkodni, mivel nem volt igazán választásunk. Az első gondolatom az volt, hogyan csinálom ezt végig a nálam lévő ruhában, és van-e elég élelmiszer a hajón" - mondta az érkezésük után tartott videosajtótájékoztatón Anna Maartje, az egyik diák.
Santa Lucia szigetén töltötték fel készleteiket, ahol ruházatot is be kellett szerezniük az Atlanti-óceáni átszeléséhez. Először az Azori-szigeteken kötöttek ki, de hajójukat nem hagyhatták el.
A járvány feltartóztatását célzó hollandiai korlátozó intézkedések miatt a diákok vasárnap egyenként hagyhatták el a hajót, szüleik a kikötőben vártak, hogy hazavigyék őket.
Csúfolták az iskolában, meglepő ajándékot kapott egy hollywoodi sztártól
Egy Corona márkájú mechanikus írógépet küldött ajándékba egy nyolcéves kisfiúnak Tom Hanks, miután a gyerek megírta neki, hogy csúfolják az iskolában, a neve miatt.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.