Idén talán időben megkapják a diákok a könyveiket

Ma megkezdik kiszállítani a tankönyveket az iskolákba, azt pedig, hogy mikor adják át a diákoknak, az iskolák döntik el.

  • MTI
MTI / Czeglédi Zsolt

A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) tájékoztatója szerint a 2015/2016-os tanév tankönyvrendelésében az eddigiekhez képest több változással kell számolni, így az általános iskola 1-2-3. osztályában minden diák ingyen kapja a tankönyvet, iskolai szintű szállítás lesz, nem lesznek előre összecsomagolt tanulói tankönyvcsomagok.

Az általános iskolás diákok 63 százaléka ingyen vagy kedvezménnyel jut a tankönyvekhez. Az ingyenes állami tankönyvprogram keretében az általános iskola 3. évfolyamáig már most minden gyerek ingyen kapja a tankönyveket.

Az iskoláknak április 1-jétől április 30-ig kellett leadniuk az alaprendeléseiket. Az újonnan beiratkozó tanulók rendeléseinek rögzítésére és az esetleges módosításokra az intézményeknek május 15. és június 30. között volt lehetőségük.

A tankönyvek átadásának idejét az iskolák és fenntartóik közösen határozzák meg, arról az adott intézmény fogja tájékoztatni a szülőket.

Azoknak a diákoknak az esetében, akiknek fizetniük kell, a leszállított könyvek alapján számla készül, amelyet a szülők az iskolától kapnak kézhez a tankönyvekkel együtt, átadás-átvételi bizonylat kíséretében. Ebből egy eredeti aláírt példány a szülőknél marad, a második eredeti aláírt példányt az iskola visszajuttatja a Kello részére.

A számla alsó, perforált részén találják majd a szülők a befizetéshez szükséges csekket, a határidő szeptember 15-e.

Ha a diák iskolát váltott, azt kérik, hogy a szülők a tankönyvrendeléssel kapcsolatos teendőkről érdeklődjenek az intézménynél. A fizetős diákok esetében az iskola döntése alapján a kifizetett könyveket a diák vagy viheti magával - ha ugyanazokból a könyvekből tanítanak a másik helyen -, vagy az új iskolában új tankönyveket rendelnek neki.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.