szerző:
Eduline

Nem igaz, hogy a mostani tanárhiány egyáltalán nem szokatlan jelenség, rendszerszintű probléma van - mondta Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

©

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az ATV-nek azt mondta, nem igaz, amit a Klebelsberg Központ állít, hogy a mostani tanárhiányban semmi szokatlan nincsen.

Mendrey László rendszerszintű problémát lát. Szerinte nem vonzó a pedagógus bér, az iskolákban nagy a munkaterhelés és a pálya presztízse sem lett magasabb.

Egy kezdő tanító fizetése alig több, mint egy szakmunkásé, és évtizedek után sem éri el az értelmiségi átlagbért, a bruttó 350 ezer forintot. A fiatal tanárok körében nőtt az elvándorlás. A szakszervezet adatai szerint pedig 8 éven belül 40 ezer pedagógus megy nyugdíjba. Mendrey László szerint ezek a folyamatok további feszültséget okoznak majd az oktatásban.

Siralmas helyzet: az angolórát a magyartanár tartja, mert szerencsére van nyelvvizsgája

Nagyon nehezen találnak pedagógusokat a nagyvárosoktól távolabb lévő kistelepülések iskolái, van, ahol akár öt szaktanárt is fel tudnának venni - írja a Népszava. "Azt nem mondanám, hogy bárkit felvennénk, de új angol, testnevelő, fizika, biológia és informatika szakos kollégát szívesen látnánk a tantestületben" - mondta a Népszavának egy somogyi falusi iskola vezetője.