Súlyos problémák a szakképzésben: bizonytalanságban tartják a diákokat is

Súlyos problémák vannak a szakképzésben is, az átgondolatlan, egymásnak ellentmondó intézkedések pedig bizonytalanságban tartják a diákokat és a tanárokat is.

  • eduline/mti
hvg.hu

A szakképzésben az oktatás alapvető feltételei is hiányoznak: nem biztosított a megfelelő számú, megfelelő minőségű gyakorlati képzőhely. A szakmát választó diákok olyan iskolákba kerülnek be, ahol az elmúlt öt évben a műhelyekben és laboratóriumokban nem volt új beszerzés, és a meglévő berendezések javítására és felújítására sem jutott elegendő pénz - olvasható a tíz szervezet által írt közleményben. Kivéreztetik a szakképzőket? Nem csak a Klikhez tartozó igazgatók lázadnak

Az állásfoglalásban kitértek arra is, hogy az egymásnak ellentmondó, átgondolatlan intézkedések a tanulókat, a szülőket és a tanárokat is bizonytalanságban tartják.

Véleményük szerint megnehezíti a pályaválasztást, a tanulást és az iskolák működését, hogy évente változik, egy-egy iskolában, egy-egy megyében milyen szakmát lehet tanulni; a kínálatról az iskolák, a gyerekek és szüleik csak az utolsó pillanatokban értesülhetnek.

A 11. osztályos diákok még januárban sem tudják, milyen követelmények alapján fognak szakmai tárgyaikból érettségizni alig több mint egy év múlva - jegyezték meg, hozzátéve: a kerettanterv és a tankönyvek követhetetlen gyakorisággal változnak.

Szinte évenként forgatják fel a szakképzés egész rendszerét, tologatják az iskolákat a különböző minisztériumok között. A szakiskolákban összesen heti 6 tanóra jut mindarra, ami nem torna és nem szakma, és a szakközépiskolákban is kevesebb lesz a közismereti óraszám. Ezzel a szakképzésben részt vevő gyerekek elől elzárják a továbbtanulás lehetőségét, elveszik tőlük az önképzés és átképzés perspektíváját, nem adják meg számukra a gazdaság változásaihoz való alkalmazkodás képességét.

"Cinikus módon most megváltoztatják az iskolatípusok nevét: a szakiskolákat ezentúl szakközépiskolának, a szakközépiskolát pedig szakgimnáziumnak fogják nevezni", vagyis a szakképzésben részt vevőknek tudás helyett csupán jól hangzó bizonyítványt adnak - írták.

Az állásfoglalást az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság, a Hálózat a Tanszabadságért, a Hívatlanul Hálózat, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület, a Magyartanárok Egyesülete, az Oktatási Vezetők Szakszervezete, az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete írta alá.

Hozzászólások

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.