A felsőoktatásra valóban több jut, de a közoktatásban már nem ennyire jó a helyzet.
Tusványosi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök az oktatás finanszírozásáról is szólt, célként jelölve meg, hogy Magyarország „humánerőforrás-fölénybe” kerüljön a nemzetközi versenyben. Ezt a fölényt ugyan nem definiálta pontosan, csupán annyit mondott, hogy „ezt Klebelsberg Kunóék még kultúrfölénynek nevezték”.
Orbán állítása szerint „ma Európában a nemzeti össztermék arányában Magyarország költi a legtöbbet az oktatásra, de a felsőoktatásra biztosan”. Emellett hangsúlyozta: „három magyar egyetem a világ első két százalékában, és kilenc magyar egyetem a világ első öt százalékában van”.
A hvg360 cikke szerint a valóságban az OECD és a Eurostat adatai más képet mutatnak. A Munkaerőpiaci Tükör című kiadvány szerint Magyarország 2012 és 2021 között GDP-arányosan végig a sereghajtók között volt az oktatásra fordított kiadások terén. 2021-ben például a GDP 3,4 százalékát fordította oktatási intézményekre, amivel csak Románia, Bulgária, Litvánia és Írország teljesített rosszabbul.
2023-ra valóban történt némi elmozdulás: a Eurostat adatai szerint Magyarország (Horvátországgal együtt) a GDP 5,3 százalékát fordította az oktatás teljes spektrumára, amivel a 10. helyet szerezte meg az uniós rangsorban. Ugyanakkor olyan országok, mint Svédország (7,2%), Izland (6,7%) vagy Finnország (6,3%) messze megelőzik Magyarországot.
A felsőoktatás finanszírozása terén azonban valóban Magyarország vezet, a GDP 2,1 százalékával. Ez meghaladja Finnország (1,7%) és Dánia (1,4%) ráfordításait is. Ennek oka a modellváltásként hivatkozott egyetemi alapítványosítás, melyet Polónyi István oktatáskutató „álprivatizációként” jellemez.
A KSH statisztikái még sötétebb képet mutatnak: 2023-ban az állami oktatási intézményekre fordított kiadás mindössze a GDP 2,7 százaléka volt, szemben a 2003-as 5,7 százalékkal. A különbséget a KSH és a Eurostat között az okozza, hogy a KSH nem számolja bele az alapítványi és egyházi intézményeknek juttatott összegeket, míg a Eurostat igen.