Bezártak az iskolák, egyre több étterem kínál ebédmenüt az otthon tanuló diákoknak

Van, ahol kedvezménnyel, máshol a gyerekek ízlésének megfelelő ételsorral biztatják ételrendelésre a home office és a home schooling miatt időhiánnyal küzdő szülőket a "diákmenüt" kínáló éttermek és étkeztetőcégek. Azoknak a családoknak, ahol a költségvetésbe nem fér bele a naponta 1000-1100 forintos menü, az önkormányzatok kínálnak megoldást: az iskolások és óvodások dobozban vihetik haza a menzás ebédet.

  • Tóth Alexandra

990 forintért ajánl "Sulidő menüt" az otthon tanuló diákoknak a legnagyobb, napi menüt kínáló étkeztetőcég. A Teletál Ételfutárnál a járvány tavaly márciusi berobbanása óta folyamatos növekedést érzékelnek mind az érdeklődők, mind a megrendelések és az adagok számában. "Egy-egy újabb hullám megjelenésekor és a szigorítások bevezetésekor mindig komoly ugrás észlelhető" - írták az Eduline kérdésére. Így volt ez idén tavasszal is, a harmadik hullám érkezésekor, illetve az iskolák és óvodák bezárásakor.

A "Sulidőt" megrendelők egyébként minden héten kétféle menü közül választhatnak, amelyek eredetileg 1000-1200 forintba kerülnének, a cég azonban kedvezményt ad azoknak, akik hétfőtől péntekig, vagyis minden hétköznapra tőlük rendelnek ebédet. "Mindegyik kétfogásos, egymással variálható kínálatból, sorból áll, összeállításuknál arra törekszünk, hogy a gyerekek igényeinek megfeleljen" - írta a cég, hozzátéve: a kínálatban egyébként is sok olyan étel szerepel, amely a gyerekek nagy kedvence, így azonban a szülők is egyszerűbben választhatnak otthon lévő óvodás, iskolás gyerekeiknek.

Menza helyett ételrendelés

Nem ez az egyetlen étkeztetőcég, amely alkalmazkodott az iskola- és óvodabezárás után megjelent szülői igényekhez, országszerte számos ételszállító és étterem kínál kedvezményes árú menüt a diákoknak, óvodásoknak - a legtöbb helyen 1000-1100 forintért lehet egy kétfogásos ebédet rendelni, máshol tízszázalékos kedvezményt biztosítanak az iskolásoknak.

MTI / Sóki Tamás

Ezzel az éttermek és a home office-szal és home schoolinggal küzdő szülők is jól járnak. A vendéglátóhelyek a hónapok óta tartó lezárások miatt a túlélésért küzdenek, nem meglepő, hogy annyi bevételt próbálnak kipréselni a házhozszállításból, amennyit lehet - ettől ugyanis munkahelyek függnek. Hétfőn a hvg.hu a KSH adatai alapján írta meg, hogy a vendéglátás és a szálláshely-szolgáltatás területéről a tavalyi második negyedévben elküldtek 30 ezer embert, a lezárások feloldásával azonban 21 ezret visszavettek. Az év végére újra megindultak az elbocsátások, azóta pedig majdnem három teljes hónap eltelt, minimális (az online kasszákból kinyert adatok szerint átlagosan a korábbi alig felét kitevő) forgalommal.

Ahol a családi büdzsé engedi, ott valóban segítséget jelent az ételrendelés, több 2020-as felmérés is rámutatott ugyanis, hogy a home office-ban, teljes munkaidőben dolgozó szülők - főként az anyák - folyamatos időhiánnyal küzdöttek a karantén időszakában gyerekeik online tanulásának segítése, munkahelyi feladataik és a háztartási munkák miatt.

Ebéd az önkormányzattól

Ahol a család nem engedheti meg a fejenként 1000-1100 forintos menüt (két gyerekkel és két szülővel kalkulálva a napi kiadás 5000 forint körül mozog), ott az önkormányzattól kért menzaebéd lehet a megoldás – az ugyanis jóval olcsóbb. Erre minden településen lehetőség van, a szülők az ebédet dobozban vihetik haza. A II. kerületi iskolákba és óvodákba járó gyerekek szülei már március 5-én, vagyis egy nappal az intézmények bezárásáról szóló bejelentés után tájékoztatót kaptak arról, hogyan igényelhetnek menzamenüt. A kerületben a szülői igénylések beérkezése után értesítették a családokat, pontosan hol vehetik majd át délelőttönként az ebédet.

Budapesten a XVIII. kerületben a zárás első hetében 2750 óvodásból 350 gyereknek kértek ebédet, de Debrecenben is folyamatosan növekedett a számuk, az első hét végén már 480 gyerek ebédjét csomagolták be - közölték az önkormányzatok az Eduline-nal.

Ez a lehetőség a rossz anyagi körülmények között élő, hátrányos helyzetű gyerekek számára életmentő lehet – sokuk csak az óvodában, iskolában kap meleg ételt. Korábban Keresztes László Lóránt LMP-s képviselő kérdésére Rétvári Bence, az erőforrástárca parlamenti államtitkára azt válaszolta, ha valaki nem a lakóhelyén jár iskolába, akkor az ingyenes vagy kedvezményes étkeztetést a lakóhely szerinti település önkormányzata biztosítja.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„A havi 8 ezer forintos ösztöndíj aligha bír ösztönző erővel a hallgatóknak” – a HÖOK kutatása szerint minden második egyetemista dolgozni kényszerül

A hallgatók több mint fele dolgozik tanulmányai mellett, sokan pedig heti 20 óránál is többet – derül ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) friss, a hallgatók megélhetési helyzetét vizsgáló tanulmányából. A szervezet szerint a jelenlegi ösztöndíjrendszer már nem tud valódi anyagi biztonságot nyújtani az egyetemistáknak.

Pilz Olivér: „Olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek”

A leterhelt és betegeskedő tanárokat a kollégáik helyettesítik, évente akár 60-80 órát teljesen ingyen. Pilz Olivér szerint olyan magas óraszámban dolgoznak a pedagógusok, hogy sokan belebetegszenek a munkába. A Tanítanék Mozgalom alapítója az ATV-ben arról is beszélt: legalább tíz év kellhet ahhoz, hogy valóban javuljon a magyar oktatás helyzete.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.