Emmi: idén ősszel 491 helyszínen kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök

Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre, feladatuk pedig azon intézmények belső rendjének fenntartása, amelyekben erre leginkább szükség van - áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményben.

  • Eduline/MTI

A tárca tájékoztatása szerint az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján 288 köznevelési és 203 szakképzési intézményben indul iskolaőrség szeptembertől. Az intézmények nevét és címét az alábbi táblázat tartalmazza. Ez a lista a későbbiekben változhat, előfordulhat, hogy egyes intézményekben egy idő után okafogyottá válik az iskolaőr jelenléte, míg más iskolák - amennyiben kérik - bekerülhetnek az iskolaőrség által érintett intézményi körbe - tudatta az Emmi. 

Korábban már beszámoltunk róla, hogy július 16-tól, vagyis csütörtöktől kezdődhet meg az iskolaőrök toborzása, ugyanis ezen a napon lép hatályba az iskolaőrség felállításáról szóló törvénymódosítás. Arról is írtunk, hogy az iskolaőrök felkészítése augusztus elején kezdődhet, szeptember elsején pedig már munkába is állhatnak. Az iskolaőröknek kötelező lesz részt venniük pszichológiai alkalmassági vizsgán, amiről itt írtunk részletesebben.

Totyik Tamás: "A pedagógus szakma megalázása!"

Vajon mennyit fognak keresni az ősztől munkába álló iskolaőrök? A PSZ szerint megalázó a tanárokra nézve, ha az iskolaőrök többet vagy ugyanannyit fognak keresni, mint a diplomás pedagógusok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Egy újabb nyílt levél Lannert Juditnak: az SZFE-s hallgatóknak elegük lett a fejük felett hozott döntésekből

Több mint 250 hallgató ért egyet azzal a nyílt levéllel, amit a Hallgató Önkormányzat fogalmazott meg az egyetemi autonómia helyreállításáról, a kuratóriumi rendszer felszámolásáról, a hallgatói beleszólás hiányáról, az oktatói állomány átalakításáról, a képzési férőhelyek felülvizsgálatáról és az állandó játszóhely hiányáról Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszternek, valamint Tarr Zoltán leendő kulturális miniszternek.

Nem csak az tehetséges, aki jól versenyzik – Kaderják Anita szerint az iskolarendszer már a nulladik ponton rengeteg gyereket elveszít

Az iskolarendszer ma leginkább azokat a gyerekeket ismeri fel tehetségként, akik jól teljesítenek a versenyeken, gyorsan alkalmazkodnak az elvárásokhoz, és abban kiválóak, amit a rendszer eleve értékesnek tart. Kaderják Anita oktatáskutató szerint ezzel éppen azok a gyerekek veszhetnek el, akik másképp gondolkodnak, kérdeznek, alkotnak vagy egyszerűen csak nem férnek bele a tananyagvezérelt oktatás szűk kereteibe.