Mit tehet egy pedagógus az erőszakos diákjával szemben?

Mit tehet egy pedagógus, ha diákjai rátámadnak vagy erőszakoskodnak vele az órán? A szabályokról Dr. Selmeciné dr. Csordás Máriát, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) vezető jogtanácsosát kérdeztük.

  • Eduline

Egy a napokban közzétett felvételen az látszik, hogy a tanár és egyik diákja konfliktusába még két tanuló beszáll, majd meglökik a férfit, aki a falnak esik. Hiába próbálja rendre utasítani a gyerekeket, a vitának csak a kicsengetés vet véget. Az esetről és a szabályokról Dr. Selmeciné dr. Csordás Máriát, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) vezető jogtanácsosát kérdeztük.

A pedagógusok a büntetőjogi védelem szempontjából közfeladatot ellátó személynek számítanak, tehát olyan súlyú a kárukra elkövetett fizikai vagy bármilyen más erőszak, mintha valaki például egy közfeladatát ellátó rendőrre támadna - mondta el az Eduline-nak a PSZ vezető jogtanácsosa.

A pedagógusok azonban tehetetlenek egy ilyen helyzetben, ugyanis semmit nem csinálhatnak az erőszakosan vagy rosszul viselkedő diákokkal. A köznevelési törvény akként rendelkezik:

"a gyermek, a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi és lelki fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak."

A szakember szerint ezért összességében nagyon szigorú szabályok és jogi keretek határolják be a hasonló helyzetbe kerülő pedagógusok védezésének határait.

Hogyan készülhetett felvétel az órán?

Nem egyedi eset, hogy a diákok felvételeket késztenek az órán, ennél hétköznapibb helyzetekről is, ami azután felkerül a netre és bejárja a közösségi médiát.

Az iskolai házirend és annak szabályozása azonban lehetőséget ad az ilyen esetek megelőzésére - emelte ki a PSZ vezető jogtanácsosa. A házirendben ugyanis előírhatják és szabályozhatják az iskolába a tanulók által bevitt dolgok megőrzőben vagy öltözőben való elhelyezését. Ezen felül az oktatáshoz nem szükséges dolgok bevitelét megtilthatják, korlátozhatják vagy feltételhez köthetik - mondta el a szakértő.

A hétfőn napvilágra került felvételről időközben kiderült, hogy a videón látható pedagógus szeptemberben kezdett tanítani az iskolában. A diákok úgy tudták, korábbi munkahelyéről azért bocsátották el, mert megütött valakit, és amiatt kezdték provokálni, hogy innen is kirúgassák, de most szeretnének bocsánatot kérni. A diákokat fegyelmi büntetésként azonnali hatállyal kizárták az iskolából.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.