"Hányszor néztem én is kisdiákként végig, ahogy a tanár lapoz a naplóban, egyre erősebb gyomorgörccsel drukkolva, hogy ne engem válasszon, amikor látszott, hogy lassan a 'P' betűhöz ért. Aztán voltak a hirtelen visszalapozások, vagy a végletekig kijátszott helyzetek, amikor teljesen végiglapozta a tanár a naplót, majd az ábécében az elsőt felszólította. Lehet, hogy tévedek, de azt érzem, a feleltetés gyakran a hatalom gyakorlásának egy eléggé szadisztikus módszere" - írja Prievara Tibor a Tanárblogon.
Az angoltanár egészen másképp csinálja mindezt. Előre megbeszéli a diákjaival, hogy csak neki - akár egy szünetben - szeretnék elmondani a tananyagot, vagy esetleg egy kisebb csoporthoz odaül munka közben és úgy értékel, de természetesen az egész osztály előtt is előadhatnak, ha azt választják. "Így mindenki a saját ütemében képes fokozatosan feloldódni, és tanulni az előadás műfaját" - tette hozzá Prievara Tibor.
A fejlesztő értékelés megvalósításának első számú követelménye, hogy a diák biztonságban érezze magát a tanórán.
Ennek ellenére az angoltanár a saját élményei, emlékei alapján is azt vallja, nem az volt a lényeg, hogy kiderüljön, hogy ki mit tanult meg, hanem pont az, hogy megtalálják azt, aki nem készült, és "lebuktassák". "Amennyit a félelemmel elér, annyit (sőt sokkal többet) el is veszít a diák sikeres demotiválásával. Ha valaki nem szereti a biológiát, érdemes egy tananyagban őt megkérni, hogy ismétlő előadást állítson össze, készüljön fel, adjon elő, és legyen az adott kis anyagrész szakértője" - javasolja Prievara Tibor, hozzátéve: "természetesen egy ilyen előadás után a dolgozat is sokkal jobban sikerül majd, és elérhetjük, hogy a tantárgyunk megszűnik "mumusnak" lenni. Ez kétségtelenül hosszabb és nehezebb út, de fontos eldöntenünk, hogy mi a cél: megfélemlítéssel tanulásra kényszeríteni a diákokat, vagy megpróbálni felkelteni az érdeklődésüket bizonyos témák iránt, amivel a mi tantárgyunk foglalkozik".
A teljes cikket itt olvashatjátok el.
