szerző:
Eduline

Az MSZP szerint a szakképzésben dolgozó pedagógusok negyede elveszítheti az állását és európai uniós támogatások is veszélybe kerülnek, ha életbe lép a kormány szakképzési koncepciója.

Sós Tamás országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzetben a múlt héten megjelent írásra hivatkozva azt mondta: a kormány 20 százalékkal csökkentené a szakképzésre szánt forrásokat. A lap egyebek mellett azt írta: a több mint 700 szakképző iskolát alig félszáz központi intézménybe, térségi integrált szakképző központba olvasztják be, így kiszűrhetővé válnak a párhuzamos képzések, és bezárhatók a jórészt üres iskolák. A Magyar Nemzet birtokába jutott koncepció alapján a képzés hatékonyabb és olcsóbb lesz, az osztálylétszámok nőnek, míg a tanárok száma 26 százalékkal csökken. A szakképzési koncepcióról bővebb információkat itt találsz.

©

Az MSZP-s képviselő szerint a javaslat megalapozatlan, tele van ellentmondásokkal és nem egyeztették a szakmai szervezetekkel. Ezért arra szólította fel a kormányt, hogy kezdjen párbeszédet az érintettekkel a szakképzési rendszer átalakításáról.
   
A részletekről szólva kifejtette: az eltérő szakmákat oktató intézmények összevonása nem hoz megtakarítást, viszont rontja az intézmények hatékonyságát, a kényszerű utazás pedig többletterhet jelent a diákoknak és a tanároknak.
   
Sós Tamás azt is fölvetette, hogy mivel a koncepció az egységes fenntartói rendszerben működő holland szakképzési modell meghonosítását tervezi, ez akár államosítást is jelenthet. Véleménye szerint ráadásul az átszervezés veszélyezteti a futó és lezárult pályázatokat, így több mint tízmilliárd forint értékű uniós támogatás sorsa válik bizonytalanná. Kifogásolta továbbá, hogy a kormány a tervek szerint csökkentené a közismereti tárgyak óraszámát a szakképzésben.

 MTI