Az idei érettségihez közeledve egyre több hírt hallani a lebukott puskázókról. Elrettentés a legjobb megelőzés?
Eduline
A briteknél is kijöttek a tavalyi eredmények, a magyar közép és emelt szintű érettséginek megfelelő GCSE, illetve A-level vizsgáikon közel négyezer diákot kaptak csaláson.
A leggyakoribb visszaélés a tiltott eszközök – mobiltelefonok, BlackBerry-k, PDA-k, és a kézzel írott puskák – becsempészése volt. Emellett a vizsgáztatók szerint számos teszt és dolgozatpapír alkalmatlan az értékelésre, mert a tanulók „sértő vagy obszcén” megjegyzésekkel is tarkították a leírtakat. A vétségek sorában a második leggyakoribb szabályszegést a tanárok követték el: sokuk segített a vizsgázó fiataloknak.
Összességében a 2007-es évhez képest csökkent az esetek száma. Ám ez többnyire nem annak tudható be, hogy a diákok többet tanulnának, inkább arról van szó, hogy egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak, amely a csúcstechnológiákban kevésbé jártas vizsgafelügyelők előtt észrevétlenek maradnak. A büntetés a szóbeli figyelmeztetéstől kezdve a teljes kizárásig terjed.
Míg tavaly előtt 4.258 brit diák hágta meg a szabályokat, 2008-ban 3.826 esetre derült fény, ebből 1.618 tanuló használt tiltott eszközt,
1.037 a
szomszédjáról másolt, míg 476 tanuló neveletlenkedett a vizsgákon. A papírra jegyzetelt illetlenségek viszont nőttek, két éve még csak 182 dolgozatot tett érvénytelenné, tavaly már 302 dokumentumot.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Több rendőrautó vonult ki szerda reggel a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumhoz. A helyi televízió első információi még fegyveres fenyegetésről szóltak, később azonban kiderült, hogy nem történt erőszakos bűncselekmény. A rendőrség közveszéllyel való fenyegetés miatt indított eljárást.
Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.