Olasz filmrendező érkezett a Faludi filmszemlére

"Fiatalon, társaim és jómagam meghívására, sok híres római filmes személyiség közül csak Fellini egyik forgatókönyírója válaszolt ezekkel a szavakkal: többet nekünk ne írjatok! Ezen mondat miatt én mindenkinek válaszolok, nem utasítom el a kezdetleges munkákat sem, hiszen az álmokat hagyni kell kibontakozni" - mondta el az ismert olasz filmrendező, Pupi Avati az Uránia Nemzeti Filmszínházban november 13-án, aki idén a bizalom témáját körbejáró Faludi Nemzetközi Amatőrfilm Szemle és Fotópályázaton a zsűri elnökeként vesz részt. A zsűri a három filmes kategóriában az első három-három helyezettet jutalmazza, illetve különdíjakat oszt ki, a művészeti egyetemi hallgatók filmjeit pedig külön kategóriában értékeli.

  • Edupress
Edupress

A fotókiállítással egybekötött sajtótájékoztató résztvevői, a magyar és olasz filmes világ szereplői egyetértettek abban, hogy a gazdasági válságban is fontos a kultúra támogatása, a területbe való invesztálás pedig a megoldás egyik formáját jelentheti. A szemle mellett november 17. és 25. között Pupi Avati 70. születésnapja alkalmából retrospektív filmhetet is rendeznek az Urániában, az életművének tíz alkotását bemutató eseményt pedig maga az olasz filmrendező nyitja majd meg.

A tizenharmadik alkalommal, a Faludi Ferenc Akadémia és a Budapesti Olasz Kultúrintézet által megrendezett szemlére három kategóriában nyújthatták be munkáikat a vállalkozó kedvűek. A kísérletifilmeket, kisjátékfilmeket és dokumentumfilmeket november 14-15-én mutatják be az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a vetítések után pedig a közönség előtt értékeli őket a zsűri. Idén a mozi kedvelői mellett a fotósok is versenybe szállnak egymással, a szintén a bizalom témáját taglaló műveiket november 13-tól 30-ig tekinthetik meg az érdeklődők az Uránia első emeletén. A zsűri a három filmes kategóriában az első három-három helyezettet jutalmazza, illetve különdíjakat oszt ki, a művészeti egyetemi hallgatók filmjeit pedig külön kategóriában értékeli.

A támogatók felajánlásaival együtt 1.700000 forint értékben támogatja az Akadémia a legjobbakat, így például a filmegyetemi hallgatók számára a Port.hu nyújt támogatást a majdani diplomafilmhez, a Budapesti Olasz Kultúrintézet egy olaszországi filmes ösztöndíjat ad át, Krzysztof Zanussi pedig egy egyhetes tartózkodást ajánl fel a varsói TOR filmstúdióban. A díjakat november 15-én osztják ki.

A filmes zsűri tagjai: Lázár Kovács Ákos, esztéta, Mispál Attila, rendező, Nagy András, operatőr, Pintér Judit, filmkritikus. A zsűri elnöke: Pupi Avati, filmrendező.A fotós zsűri tagjai: Drégely Imre, Haris László, Kötési Béla, Móser Zoltán.

(

www.edupress.hu

)

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.