„Soha nem késő” - 90 évesen szerezte meg diplomáját a dédnagymama
A 90 éves asszony volt a legidősebb hallgató a több mint 300 végzős között, akik kedden vehették át diplomájukat az Open University belfasti ünnepségén.
A 90 éves asszony volt a legidősebb hallgató a több mint 300 végzős között, akik kedden vehették át diplomájukat az Open University belfasti ünnepségén.
Ebben a mutatóban az OECD-országokban még rosszabb volt a helyzet.
Hivatalosan is elindult a keresztféléves felvételi jelentkezés, hiszen amellett, hogy megnyílt az E-felvételi felülete a jelentkezők előtt, a felvi.hu-n a felvételi tájékoztató is megjelent a 2026. februárjában induló képzésekről.
Drámai mértékben visszaesett az olvasók aránya és az olvasásra fordított idő az elmúlt évtizedekben.
A Meta új szabályozással korlátozza a tizenévesek hozzáférését a kifogásolható tartalmakhoz.
A kutatók egyre több bizonyítékot találnak arra, hogy a mikroműanyagok nemcsak a környezetet, hanem a szervezetünket is átalakíthatják – akár a gondolkodásunkat is.
A tanulást sosem késő elkezdeni.
Több ezer forintos büntetéseket is kaphattok, ha nem tartjátok észben, hogy október 31. után új matrica hiányában nem érvényes a diákigazolványotok.
Sok lány számára a menstruáció ideje nem csupán kellemetlen, hanem komoly fizikai fájdalmakkal is járhat. Ilyenkor érthető, ha a diák nem szívesen vesz részt a testnevelésórán. De vajon jogszerű-e, ha a szülő minden alkalommal felmentést kér a gyermeke számára?
Október 14-én matekból középszinten 175 helyszínen 994, emelt szinten 19 helyszínen 117 vizsgázó tesz érettségi vizsgát. Mutatjuk milyen feladatokat kaptak az érettségizők és itt a hivatalos megoldókulcs.
A legtöbben mindössze bruttó 20–30 ezer forinttal kaptak többet.
A férfi a bűnügyi felügyelet alól szökött meg, ellene nemzetközi körözés van érvényben.
A legtöbb intézményben már októberben és novemberben is tartanak nyílt napokat, míg máshol csak január-februárban lesznek nyílt órák és online vagy személyes tájékoztatók. Ebben a cikkünkben gyűjtjük, hogy mely fővárosi középiskolákban mikor lesznek a nyílt napok.