szerző:
Eduline

Mit kell tennetek, ha megszűnt a hallgatói jogviszonyotok? Mikor és hogyan kell elkezdenetek a diákhitel törlesztését, illetve mi történik, ha megint beiratkoztok az egyetemre? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.

©

Passzív féléven voltam, de súlyos betegségem után úgy döntöttem, nem szeretném folytatni az egyetemet. Az első évre vettem fel diákhitelt, amit a passziváltatásig kaptam. Ha most kiiratkozom, akkor mit kell tennem a diákhitellel? Szüneteltessem? Tudom, hogy kiiratkozás után a negyedik hónaptól kell elkezdenem a törlesztést. Ha szüneteltetem akkor ők automatikusan "ráállnak" majd arra, hogy novembertől fizetem és úgy kész is?

Szüneteltetni nem kell, hiszen ha a passziváltatás előtt kaptatok utoljára, akkor már eleve szüneteltettétek, ilyenkor pedig egészen addig nem folyósítják újra, ameddig ezt külön nem kéritek. Ha azonban az utolsó félévben is kaptatok hitelt, akkor valóban érdemes elintézni a szüneteltetést, mert bár a hallgatói jogviszony megszűnése után úgysem utalhatnak, de ha esetleg később újra beiratkoznátok az egyetemre, és előtte nem szüneteltettétek, akkor automatikusan küldik a következő hitelt.

A hallgatói jogviszony megszűnését azonban mindenképp be kell jelentenetek, ezzel ugyanis valóban elkezd ketyegni az óra, és a negyedik hónaptól kezdve törlesztenetek kell. A bejelentést online, a Diákhitel Direkten keresztül tehetitek meg: a "Nyomtatványok" főmenüben, a "Tanulmányi adatok" alatt találjátok a hallgatói jogviszony megszűnését.

Ezután nem kaptok külön értesítést, a négy hónap lejárta után enélkül kell elkezdenetek a törlesztést. Ezt banki átutalással vagy a Diákhitel Direkten keresztül online, bankkártyás fizetéssel tehetitek meg. Minden hónap 12-ig kell elutalnotok az aktuális törlesztőrészletet.

A diákhitel törlesztése

Határidő: minden hónap 12. napja

Diákhitel 1: Diákhitel Központ, 10032000-01800126 számlaszámra

Diákhitel 2: Diákhitel Központ, 10032000-01800157 számlaszámra

A közleményben tüntessétek fel a nyolcjegyű szerződési számot!

A bankkártyás fizetésről itt olvashattok.

Ha később újra beiratkoztok valamelyik felsőoktatási intézménybe, akkor a tanulmányaitok idején nem kell törlesztenetek. Ezt szintén a Diákhitel Direkten keresztül kell bejelentenetek: a "Nyomtatványok" menüben a "Belföldi képzés adatainál" kell beállítanotok az új egyetemetek, főiskolátok adatait. Ezután a tanulmányi osztály visszaigazolja a Diákhitel Központnak, hogy valóban ismét van hallgatói jogviszonyotok, és egészen addig nem kell újra törlesztenetek, ameddig ez meg nem szűnik.

Ez akkor is működik, ha külföldön tanultok, amennyiben ezt az Európai Gazdasági Térség országaiban teszitek, olyan képzésen, amely Magyarországon elismerhető felsőfokú végzettséget ad. Ilyenkor a "Nyomtatványok" menüben értelemszerűen a "Külföldi képzés adatait" kell kitöltenetek. A diákhitelről szóló legfrissebb cikkeinket itt olvashatjátok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!