Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Micuhasi Genicsi a mesterképzésen két éven át tanulta a harcművészeteket és a feudális árnyharcosokhoz kapcsolódó más hagyományokat a Japán középső részén lévő Mie Egyetemen, abban a régióban, amelyet a nindzsák hazájának tartanak.
Micuhasi Genicsi történelmi dokumentumokat tanulmányozott, hogy a nindzsa életmódot is elsajátítsa. "Olvastam, hogy a nindzsák délelőttönként a földeken dolgoztak, délután a harcművészetet gyakorolták" - mondta el az AFP-nek a férfi, aki ezért zöldségeket termesztett és szorgalmasan dolgozott küzdősporttechnikáján, miközben az egyetemen tanult. "Úgy gondoltam, így élhetem át, milyen az igazi nindzsa" - magyarázta.
Noha a feudális kor harcosait lopakodó, titokzatos, feketébe öltözött gyilkosokként ismerik, "átfogó túlélési ismereteik" is voltak. Micuhasi kitanulta a kungfut és a sorindzsi kempo nevű japán harcművészetet. Saját dódzsójában, vagyis harcművészeti edzőtermében tanít nindzsa technikákat, eközben vezeti fogadóját is.
A Mie Egyetemen 2017-ben alapították a világ első nindzsatudományi központját, a képzést a következő évben indították. "Évente nagyjából hárman iratkoznak be, azt hiszem, van rá kereslet. Sokan érdeklődnek külföldről is, de egyet el kell mondanom: a kurzuson a nindzsa életet tanulmányozzuk, nem nindzsává képzünk" - mondta Jamada Judzsi, a japán történelem professzora.
Lezárult a licitálás: két nyertese lett a híres vasalódeszkának
Kétezer forintról indult a licit Vezsenyi László makói tornatanár híres vasalódeszkájáért. Az árverés a Facebookon, a Tappancs Állatvédő Alapítvány oldalán zajlott. Tegnap délután a nagy karriert befutó vasalódeszka el is kelt: két nyertest is hirdettek, így összesen több mint 400 ezer forintot hozott az állatmenhelynek.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.