Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Az egyetem versenyképességének növelése a célja annak a vagyonkezelői alapítványnak, amely Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány néven, az új működési modell alapján jön létre a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartójaként.
Trócsányi László igazságügyi miniszter a vagyonkezelői alapítvány mint új típusú alapítványi forma jövőbeni működési szabályrendszerét ismertetve hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a vagyonkezelő alapítvány magáncéllal, családi vagyonok professzionális kezelésére és közcéllal, fenntartói feladatok ellátására, így a felsőoktatás számára is kiváló lehetőséget kínál.
A törvényben, külföldi példák alapján, az alapítvány számára kötelező tőkeminimumot írtak elő, ami 600 millió forint, és a működés további garanciális elemeit is tartalmazza az új jogszabálytervezet, így a magasabb létszámú kuratóriumot, kötelező könyvvizsgálat és felügyelőbizottság működtetése mellett a vagyonellenőr szerepét.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter közölte: az egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány alapító vagyona a MOL Nyrt. és a Richter Nyrt. 10-10 százalékos részvénypakettje, amelynek piaci összértéke nagyságrendileg 380 milliárd forint. A részvények osztalékhozama fordítható az egyetem céljainak megvalósítására.
Emellett a kormány döntése alapján az egyetem ingó és ingatlanvagyona július 1-től az egyetem tulajdonába kerül. A miniszter elmondta, hogy az egyetem javára megvásárolásra kerül a Wingprojekt6 Kft., amely az egyetem egyik - jelenleg PPP formájában használt - oktatási épületének tulajdonosa.
Lánczi András, az egyetem rektora reményét fejezte ki, hogy az általuk megvalósítandó modell más intézmények számára is példa lesz. Pavlik Lívia, az egyetem kancellárja, miniszteri biztos kiemelte, hogy a Corvinus Ösztöndíj a hallgatók számára továbbra is biztosítja az egyetemen az ingyenes továbbtanulás lehetőségét, valamint elmondta, hogy a munkavállalók számára a felsőoktatási törvény átmeneti garanciális szabályokat fogalmaz meg a közalkalmazotti státuszból a munka törvénykönyve szerinti munkaviszonyba történő áttérésre.
Csak így kerülhet a világ kétszáz legjobb egyeteme közé a Corvinus az államtitkár szerint
Az alapítványi konstrukcióban lehetséges elérni, hogy a Corvinus belátható időn belül a világ kétszáz legjobb egyeteme közé kerüljön - ezt mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.