Félbehagytátok az egyetemet? Figyelem, változnak a visszafizetés szabályai

Változnak az egyetemet állami ösztöndíjasként megkezdő, de a képzést félbehagyó hallgatókra vonatkozó szabályok: a jövőben nem kell kérelmet benyújtaniuk ahhoz, hogy a képzési költség felének visszafizetését hazai munkaviszonnyal „válthassák ki”.

  • Eduline

Ahogy arról korábban beszámoltunk, megjelent a Magyar Közlönyben a felsőoktatási törvény módosításáról szóló jogszabály – ez tartalmazza például a hallgatói normatíva (és azzal együtt a tanulmányi és szociális ösztöndíjak) emelését. A jogszabály-módosítás azonban azokat a hallgatókat is érinti, akik állami ösztöndíjasként tanultak, de a képzési idő másfélszerese alatt nem szerezték meg az oklevelet.

Nekik az eddigi szabályok szerint vissza kellett fizetniük a képzési költségük felét – ez egy-egy alapszak esetében akár másfél-két millió forint is lehetett. Kiskapu azonban eddig is volt: kérelmezhették, hogy a visszafizetés helyett inkább az állami ösztöndíjasként eltöltött féléveknek megfelelő ideig magyarországi munkaviszonyt tartanak fenn.

A felsőoktatási törvény módosítása most felcserélte a két lehetőséget: a képzésüket félbehagyók „alapértelmezett büntetése” ezután a hazai munkaviszony fenntartása, a képzési költség felét csak akkor kell fizetniük, ha a képzés megszűnését követő két éven belül nem kezdenek el Magyarországon dolgozni.

Inkább dolgoznak, mint fizetnek

Nem véletlenül módosítottak a szabályon: az indoklás szerint az elmúlt években a képzésüket oklevélszerzés nélkül befejező hallgatók több mint kilencven százaléka kérelmezte, hogy a képzési költség visszafizetése helyett inkább „ledolgozhassa” a felhasznált – államilag támogatott – féléveket. „Jelen szabályozás célja, hogy az ilyen hallgatók kötelezettsége alapvetően ne a visszafizetés, hanem a munkavállalás legyen, a jelen szabályozás szerinti időtartamon belül” – indokolták a döntést a módosítás benyújtói.

Több ezren bukták el a tandíjmentes helyet, mégis tovább szigorít a kormány

Körülbelül nyolcezer hallgató veszítette el állami ösztöndíjas helyét idén nyáron, ők ettől a tanévtől kizárólag fizetős formában folytathatják az egyetemet vagy a főiskolát. A kormány másfél éve döntött arról: az egyetemistáknak az eddigieknél jóval szigorúbb feltételeket kell teljesíteniük, ha továbbra is tandíjmentesen szeretnének tanulni.

Hozzászólások

Térdepeltetés, megszégyenítés, félelem – Rubovszky Rita volt diákjai szerint bántalmazó légkör uralkodott az iskolában, az egykori igazgató visszautasítja a vádakat

A Népszavának nyilatkozó volt diákok és szülők szerint Rubovszky Rita igazgatása alatt korlátozott volt a vécéhasználat a Patrona Hungariae iskolában, az ebédnél pedig „az utolsó falatig” meg kellett enni mindent. Többen megalázó, félelemkeltő légkörről és lelki bántalmazásról beszéltek. Az egykori igazgató a lapnak azt mondta, hogy szerinte átkeretezik a valóságot, a vádakat pedig rágalomnak tartja.

Féltik az MCC-t a diákok: kezdeményezést indítottak a megőrzéséért, szerintük „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés”

Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke a közösségi oldalán osztotta meg azt a diákkezdeményezést, amely a Mathias Corvinus Collegium megőrzését sürgeti. A felhívást már több mint 600-an írták alá. A kezdeményezők szerint „az alapítvány ügye nem pártpolitikai kérdés, hanem a jövő nemzedékeinek esélye”.

Bejelentette Lannert Judit a szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkárt

Lannert Judit Naderi Zsuzsannát kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a Szakképzésért és Felnőttkori Tanulásért Felelős Államtitkárság vezetésére. Az új államtitkár közel harminc éve dolgozik a szakmai oktatás és képzés területén, és a minisztérium szerint jelentős tapasztalattal rendelkezik az oktatás, a gazdaság és az intézményvezetés terén is.