szerző:
Eduline

„Remélem, hogy a törvény nem lesz végül ilyen rigorózus” – így reagált a Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter a felsőoktatási koncepcióban szereplő szigorú előírásokra, amelyek alapján csak az a felsőoktatási intézmény kapná meg a tudományegyetem címet, amely legalább nyolc kart működtet. A Semmelweis Egyetem – amelynek a tárcavezető korábban rektora volt – ez alapján elveszíti kutatóegyetemi minősítését.

„Mindenképpen árnyalnám ezt a számot a képzés jellege szerint. Változtatást akarok, hiszen például a művészeti intézményeknek sem lesz sosem nyolc karuk” – mondta a hvg.hu-nak Réthelyi Miklós, aki szerint a hallgatói szerződések rendszere miatt fennáll annak a lehetősége, hogy a végzős középiskolások a magyar egyetemek helyett inkább külföldi intézményt válasszanak. „A magyar felsőoktatásnak olyan színvonalúnak kell lennie, hogy az itthoni diplomák értékesek legyenek külföldön. Erre minden lehetőség megvan. Ezt bizonyítja az is, hogy külföldi hallgatók jönnek ide szép számmal” – tette hozzá.

Réthelyi Miklós: remélem, a törvény nem lesz ilyen rigorózus
©

A tárcavezető szerint a lemorzsolódás miatt az utóvizsgák számát mindenképpen szabályozni kell, mert „vannak szakok – az orvosi tipikusan ilyen -, ahol nem lehet négyszer-ötször utóvizsgázni. véget kell vetni az akár évtizedekig elnyúló egyetemista életformának, nem lehet valaki örök bölcsész” – mondta. Hozzátette: arra figyelni fognak, hogy az utóvizsga már egy másik tanár, a második uv pedig egy bizottság előtt történjen.

A diplomásadó nem szerepel a jelenlegi adótervekben, „nálunk legfeljebb azoknál merülhet föl, akik a diplomájuknak köszönhetően kiemelkedően magas életminőséget tudnak biztosítani maguknak”. Réthelyi Miklós olyan rendszert nem tart elfogadhatónak, hogy egy diplomás a fizetése valahány százalékát köteles befizetni, „ha ebből valaha rendszer lenne, annak nagyon közel kellene állnia az önkéntességhez”. A teljes interjút a hvg.hu-n olvashatod el.

eduline