szerző:
Eduline

Elkezdődött a vizsgaidőszak, az egyetemisták pedig ilyenkor literszámra képesek kávét inni. De a sok kávé helyett inkább igyatok jó kávét.

©

A világ legjobbjai közé került három budapesti kávézó, a Lonely Planet legújabb kalauzában - számolt be róla az Index - a következő kávézók szerepelnek.

Madal Cafe (Hollán Ernő utca 3.)

A Hollán Ernő utcán kívül még két helyen is megtalálható ez a kávézó (Alkotmány u 4. és Ferenciek tere 3.). Hétköznap 7:30-tól 19:30-ig, hétvégén pedig 8:30-tól 19:30-ig kávézhattok náluk. Ha érdeklődtök a kínálat és a lehetőségek után, akkor kattintsatok ide.

©

Így spórolhattok több száz forintot a vonatjegyekkel, ha ügyesen vásároltok

Szeretnétek minél olcsóbban megúszni a nyári utazgatásokat? Megmutatjuk, milyen vasúti kedvezményeket érdemes kihasználni. Jegykiadó automata: 5 százalék kedvezmény Öt százalékkal olcsóbban kaphatjátok meg, vagy vehetik át jegyeiteket ha jegykiadó automatánál vásároltok. A díjcsökkenés pedig nemcsak a teljes árú jegyekre vonatkozik, hanem a kedvezményesekre is. Az e-vonatjegy még olcsóbb Azon felül, hogy kényelmes, olcsóbb is.

Kontakt (Károly krt. 22.)

Hétfő – péntekig 8:00 – 19:00 szombat pedig 9:00 – 17:00 kávézhattok, azonban sajnos vasárnap zárva vannak. Ha érdeklődtök a kínálat és a lehetőségek után, akkor kattintsatok ide.

©

My Little Melbourne (Madách Imre út 3.)

©

Itt hétfőtől péntekig 7:00-től 19:00-ig, szombaton és vasárnap pedig 8:30-tól 19:00-ig kávézhattok. Ha érdeklődtök a kínálat és a lehetőségek után, akkor kattintsatok ide.

Így kaphattok ingyenes vonatjegyet európai országokba: a hét legfontosabb kérdés

15 ezer fiatal utazhatja be Európát a DiscoverEU új uniós kezdeményezés segítségével - 18 évesek pályázhatnak egy különleges utazási igazolványra. Itt vannak a részletek. Tényleg ingyen lehet beutazni Európát? A résztvevők átlagosan 255 euró értékű utazási igazolványt kapnak. Az utazási igazolvány másodosztályra szól, elsősorban vasúton használható. Minden 18 éves automatikusan megkapja az utazási igazolványt?