A kutatók varázsolhatják vissza Kínába a Google-t

A kutatóknak szánt Google Scholar segítségével törheti át az óriáscég a digitális kínai nagy falat.

  • Eduline

Pixabay / WDnetStudio

A Google hét éve kényszerült elhagyni kínát. Bár az ország gazdaságilag már meglehetősen liberális. és vezetői már gyakran ki is mondják, hogy kapitalistább modell felé tartanak, kulturálisan azért még igen távol állnak tőle. Az állampolgárok lényegesen kevesebb szabadsággal rendelkeznek személyes életünkben, mint mi, és a kormány nagy erőkkel ellenőrzi és cenzúrázza a számukra elérhető információkat. Ennek a törekvésnek a része az is, hogy több, számunkra alapvető online médium nem érhető el Kínában, mint például a Facebook és a Google.

Természetesen léteznek ezen oldalak kínai változatai is. Ezek azonban lényegesen gyengébb kezelőfelülettel rendelkeznek, mint az eredetiek, és erősen limitált tartalmaik is korlátozzák hasznosságukat. Ráadásul igen egyszerű is megkerülni a tiltást, mindössze egy VPN-re, azaz virtuális hálózatra van szükség hozzá, mely elrejti az e-mail címet. Nem meglepő tehát, hogy a kormány nem akarja fenntartani a helyzetet.

A Google visszatéréséről 2014 óta folyik a tárgyalás, a Mashable információ szerint a Google Scholar hozhatja meg az áttörést. Ez a platform elsősorban tudósokat és akademikusokat céloz, és hatalmas mennyiségű szakszöveget és kutatási anyagot tesz elérhetővé online. A használata hatalmas előny minden kutatónak, így nem meglepő, hogy a technológiai fejlődésbe és egyetemeibe sok pénzt fektető Kína nem szeretne lemaradni róla.

Hozzászólások

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

Megszűnnének a kötelező tartalmi megújító képzések, nem kellene NAT-vizsga a gyakornokoknak – társadalmi egyeztetésen a pedagógus-továbbképzés átalakítása

Az iskolák és óvodák nagyobb szerepet kaphatnának saját pedagógusaik továbbképzésében és megszűnnének a központilag szervezett tartalmi megújító képzések. A 120 kredites, ötéves továbbképzési kötelezettség továbbra is megmaradna, de változna, hogyan lehet teljesíteni. A kormány terve szerint az intézmények saját belső képzéseket is szervezhetnének.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.