szerző:
Eduline

Így állt bosszút a 12 éves fiú, miután összeveszett a szüleivel.

©

Egy tűzrőlpattant ausztráliai iskolás megfújta szülei bankkártyáját, majd Balira repült, hogy négy napot töltsön egy luxushotelben – írja a 24.hu. Az eset kiváltó oka volt, hogy a kisfiú régóta szeretett volna nyaralni a szigeten, ám a szülei nemet mondtak neki, és ebből vita kerekedett.

A fiú a neten derítette ki, hogy egy légitársaságnál megúszhatja az írásos szülői beleegyezés felmutatását, majd olcsó jegyet vett magának az indonéz szigetre. A nagymamáját átvágva jutott hozzá az útleveléhez, majd a reptérre utazott vonattal, ahol önkiszolgáló kioszkkal csekkolt be. A szüleinek azt mondta, iskolába megy.

A több átszállással utazó fiú elmondása szerint ő is megdöbbent azon, hogy a Perthi repülőtéren senki sem kérdezte meg, miért van egyedül, csak a diákigazolványát és az útlevelét kérték el. Mindeközben szülei jelentették a rendőrségen a fiú eltűnését, aki miközben kimaradt az iskolából, már egy négycsillagos hotelben élvezte az életet, ahol azt mondta a recepción, előbb ért oda a nővérénél, aki hamarosan érkezik.

Hatalmas siker a gyöngyösi gimisek Metallica-feldolgozása

Még az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége is gratulált nekik a feldolgozáshoz. Tavaly novemberben egy rendkívüli Metallica-feldolgozást készítettek a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium diákjai, akiknek produkciója a hozzá forgatott videoklippel együtt még az amerikai együttesnek elnyerte a tetszését.