Ilyen támogatást kapnak a munkanélküli pályakezdők

A munkakeresésnél jelezheted azt is, ha téged vesznek fel, akár az egész fizetésedet átvállalhatja az állam. Nem csak munkához segít, képzésekre is járhattok és utazási támogatásban is részesülhettek.

  • Eduline
AFP / Leon Neal

Év eleje óta működik az Ifjúsági Garancia Program, mely a 15-25 éves korosztály munkába állásának lehetőségét hivatott elősegíteni. Van is miért: a legfrissebb, 2016 II. negyedévi adatok alapján a 15-24 éves korosztály 13,3 százaléka munkanélküli, míg 2015-ben ez az arány 15,3 százalék volt, 2010-ben pedig 26,6 százalék, ami a KSH adatai alapján 5,8 százalékkal haladta meg az akkori uniós átlagot.

Csökkent a fiatalok munkanélkülisége

A márciustól májusig, azaz a vizsgaidőszakig tartó időszakban több fiatal dolgozott. A kormány szerint a javuló eredmények az ő érdemük, a pénz nagy részét a programra az unió adta. Évről évre egyre több fiatal vehet részt gyakornoki programokban, vagy kap állás-, illetve vállalkozási lehetőséget Magyarországon - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence.

A programmal a fiatalokat a munka vagy a tanulás világába kívánják vezetni, komplex, személyre szabott, a helyi munkaerő-piaci lehetőségekhez és igényekhez igazodó szolgáltatásokkal és támogatásokkal. A garancia lényege, hogy 6 hónapig a felsoroltak megvalósuljanak.

Az ország hátrányosabb régióra készült a pályázat, így az észak-magyarországi, észak-alföldi, dél-alföldi, dél-dunántúli és a közép-magyarországi régióban van lehetősége pályázni a fiataloknak, illetve a munkáltatóknak. A támogatási kritérium, hogy a 25 év alatti (15-24 év közötti) fiatal sem nem tanuló, sem nem dolgozó nem lehet. Azok is igényelhetik, akik álláskeresőként vagy egyéb módon — akár szolgáltatást, közvetítést igénylőként — nyilvántartottak az állami foglalkoztatási szervnél.

Minden érintett régió megtervezte meg, hogy pontosan milyen szolgáltatást és támogatást nyújt a fiataloknak. Általános, hogy ingyenes OKJ-szakképzést, idegen nyelvi képzést adnak. Ez kiegészülhet utazási támogatással (BKK-bérlettel is) a képzések idejére. Keresetpótló juttatás is adható, a közép-magyarországi régióban például akár 79.155 forint (bruttó) összegig.

A legfontosabb a képzések mellett, hogy a fiatalokat a program keretében alkalmazó munkáltatók akár teljes egészében mentesülhetnek a bérfizetés alól, valamint a szociális hozzájárulási adó alól. Épp ezért fontos, hogy aki így keresne állást, már a beadott önéletrajzában is jelezheti, hogy kedvezményesen foglalkoztatható.

Aki saját vállalkozáson töri a fejét, számukra hat hónapig adható bérjellegű támogatás, ami havi 111 ezer forintot jelent.

Jelentkezni a helyi munkaügyi hatóságnál, illetve kormányablaknál lehet, azon belül a program megvalósításáért kijelölt foglalkoztatási osztályt kell keresni. Regisztrálni kell álláskeresőként, ha ez megtörtént, utána be lehet adni a támogatási kérelmet a foglalkoztatási osztályon.

Hozzászólások

Szinte megszűnik az egyetemi élet, akár heti 40 órát dolgoznak a nappali szakos hallgatók

A kollégiumi férőhelyhiány és az égbe szökő albérletárak mellett egyre több egyetemista vállal munkát a nappali képzés mellett is. Sokan nemcsak heti pár órát vállalnak, hanem gyakorlatilag egy második állást visznek az egyetem mellett – ennek pedig komoly ára van. Eltűnik a szabadidő, kimaradnak a közösségi élmények és egyre inkább háttérbe szorul az egyetemi élet.

@eduline.hu

Március 11-én ismét a Kossuth térre vonultak a kulturális szféra dolgozói. A tüntetésen egy egyetemi tanárként is dolgozó restaurátort kérdeztünk arról, mennyit keres, milyen munkát végez nap mint nap, és hogyan lehet ebből a fizetésből megélni Budapesten. #kkdsz #kulturalisdolgozok #restaurator #kultura #beremeles

♬ original sound - eduline.hu

Pálinkás Szilveszter: „Betoboroztuk a laktanya kapujáig a fiatalokat, de nem tudtuk megtartani őket”

Miközben a toborzóplakátokon modern felszerelés, korszerű körülmények és vonzó katonai életpálya látszik, Pálinkás Szilveszter szerint a valóság egészen más a Magyar Honvédségnél: csatornaszag a folyosókon, penészes zuhanyzók és szálláshelyek, kiszámíthatatlan munkaidő, alacsony fizetés és szakadozó egyenruhák várják a fiatalokat.