A vállalkozások is hamarosan támogatással képezhetik dolgozóikat

Elindult a munkahelyi képzések támogatására kiírandó uniós pályázati felhívások társadalmi egyeztetése, a pályázatok összértéke több mint 3 milliárd forint.

  • eduline/mti
Túry Gergely

A mikro-, kis- és közép-, valamint a nagyvállalatok munkavállalóinak képzését támogató Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (Vekop) keretében a pályázatok célja, hogy javítsák az alkalmazottak foglalkoztathatóságát, munkahelyi készségeit és kompetenciáit, ezzel javuljon a vállalkozások versenyképessége.

Ösztönözni kívánják a foglalkoztatókat munkavállalóik tudásának folyamatos fejlesztésére. A támogatással a vállalkozások saját forrásaikat kiegészítve biztosíthatják minél több munkavállalójuk képzésbe történő bekapcsolódását, illetve így többen férhetnek hozzá a munkahelyi tanulási lehetőségekhez azok közül is, akik a munkaerőpiacon maradáshoz fejlesztésre szorulnak - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Támogatási kérelem benyújtására mindkét felhívás esetében jogosultak a hazai és európai gazdasági társaságok, valamint a szociális, takarék-, hitel-, iskola-, agrárgazdasági, biztosító- és egyéb szövetkezetek, illetve a magyarországi székhelyű európai gazdasági egyesülések, az európai területi együttműködési csoportosulások, a külföldi vállalkozások magyarországi fióktelepei, a külföldi székhelyű európai gazdasági egyesülések magyarországi telephelyei, a nonprofit korlátolt felelősségű társaságok, a nonprofit részvénytársaságok és az európai kutatási infrastruktúráért felelős konzorciumok.

A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat február 6-ig várják - hívta fel a figyelmet Rákossy Balázs.

Hozzászólások

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu