szerző:
Eduline

Kitűnő tanulmányi eredmény, nyelvvizsga vagy emelt szintű érettségi nélkül esély sem lesz bejutni andragógia, jogász-, nemzetközi tanulmányok és közszolgálati alapképzésre. Több ezer felvételiző járhat rosszul a 2012-esnél jóval magasabb ponthatárokkal.

©

Az üzleti szakokon már 2012-ben sem voltak állami ösztöndíjas helyek, andragógia, jogász, közszolgálati és nemzetközi tanulmányok alapképzésen azonban ingyen is lehetett tanulni - ráadásul tavaly a minisztérium által meghatározottnál jóval alacsonyabb pontszámmal is be lehetett kerülni ezekre a szakokra. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának hétfői tájékoztatása szerint a jelentkezési statisztikák alapján még változhatnak a most kihirdetett ponthatárok, a tárca célja ugyanis az, hogy a tizenhat - amely az eredeti kormányzati tervek szerint csak önköltséges formában indult volna 2013-ban - népszerű szak elsőéveseinek körülbelül 10-20 százaléka tanulhasson államilag finanszírozott formában szeptembertől.

A 2013-as ponthatárok 

Alkalmazott közgazdaságtan: 465

Andragógia: 445

Emberi erőforrások: 460

Gazdálkodási és menedzsment: 460

Gazdaságelemzés: 465

Igazságügyi igazgatási: 435

Jogász: 465

Kereskedelem és marketing: 460

Kommunikáció és médiatudomány: 470

Közszolgálat: 440

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási: 425

Nemzetközi gazdálkodás: 460

Nemzetközi tanulmányok: 465

Pénzügy-, és számvitel: 460

Turizmus-vendéglátás: 465

Üzleti szakoktató: 440

Andragógia

Az andragógia szakon 445 lesz a 2013-as ponthatár - ez jóval magasabb a tavalyinál. Akkor a Budapesti Gazdasági Főiskolán és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 429 pontot kellett összegyűjteni, de a legtöbb felsőoktatási intézményben ennél kevesebb pont is elegendő volt az állami ösztöndíjas helyhez: a Debreceni Egyetemen 421-nél húzták meg a limitet, míg a Dunaújvárosi és a Nyíregyházi Főiskolán, a Kaposvári Egyetemen, a Nyugat-magyarországi Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen és a Szent István Egyetemen 416 pontot kellett szerezni.

Jogász és nemzetközi tanulmányok

A tizenhat népszerű szak közül a jogászképzés okozta a legkisebb meglepetést. 2012-ben mindössze két felsőoktatási intézmény, az ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kapott ötven-ötven állami ösztöndíjas helyet, ezekért pedig nagy volt a harc. Az ELTE-n 467, a Pázmányon pedig 455 volt a 2012-es ponthatár - míg az idei 465.

Jelentkezők száma (2012)

Jogász: összesen 4102, első helyen: 2996

Nemzetközi tanulmányok: 3108, első helyen:1282
Közszolgálati: 629, első helyen: 168

Andragógia: 3184, első helyen: 1256
Kommunikáció és médiatudomány: 5006, első helyen: 2050

A nemzetközi tanulmányok szakon is 465 a 2013-as ponthatár - 2012-ben ennél többet kellett szerezniük azoknak, akik államilag finanszírozott formában akartak tanulni a Budapesti Corvinus Egyetemen, ott 473 volt az alsó limit. Az ELTE-n is kitűnő érettségi eredmény kellett, 463 pont alatt senkit nem vettek fel államilag támogatott képzésre, míg a Pannon Egyetemen, a Pázmányon és a Szegedi Tudományegyetemen  431 volt a ponthatár.

Közszolgálati

A közszolgálati alapszakon viszont a tavalyi átlagot meghaladó - 440-es - ponthatárt határozott meg a minisztérium. 2012-ben a győri Széchenyi István Egyetem képzéséhez kellett a legjobb érettségi és tanulmányi eredmény (413 pont), a Pázmányra már 372, a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi intézetébe pedig 251 ponttal is be lehetett jutni.

Kommunikáció és médiatudomány

Az államilag finanszírozott kommunikációs képzés 470-es ponthatára is jóval magasabb, mint a tavalyi ponthatárok zöme. 2012-ben a legtöbb pont a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikációs képzéséhez kellett, ott 454-nél húzták meg az alsó limitet. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 449, a Debreceni Egyetemen 432, a Szegedi Tudományegyetemen 435, a Pécsi Tudományegyetemen 431, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen pedig 449 volt a 2012-es ponthatár.