szerző:
Eduline

Kosztolányi Dezső, Berzsenyi Dániel és Vörösmarty Mihály - leggyakrabban ez a három szerző tűnt fel a középszintű magyarérettségin az elmúlt tizenhárom évben. De vajon milyen irodalmi művet kapnak az idei érettségizők?

©

Megnéztük, hogy a kétszintű érettségi bevezetése - vagyis 2005 - óta milyen irodalmi műveket kaptak az érettségizők: Kosztolányi, Berzsenyi és Vörösmarty is három-három művel jelent meg eddig a feladatsorokban.

Megvannak a középszintű magyarérettségi hivatalos megoldásai.
Az emelt szintű magyarérettségi hivatalos megoldásait is közzétették.

Folyamatosan frissülő tudósításunkat itt találjátok a magyarérettségiről.

Ezt a szövegértési feladatot kapták az érettségizők magyarból.

Választási témát is kaptak a magyarból középszinten érettségizők.

Nehéz szöveget kaptak a diákok a középszintű magyarérettségi szövegértési részében.

Az érvelés és a hivatalos levél írása sem okozhat gondot a magyarból középszinten vizsgázóknak.

József Attila, Márai Sándor, Csokonai Vitéz Mihály, Petőfi Sándor, Karinthy Frigyes és Arany János is népszerű az érettségin, mindegyik szerzőtől két-két mű szerepelt a középszintű feladatsorban.

Novella! Biztos?

Az Eduline-nak nyilatkozó érettségizők idén is arra számítanak, hogy a műelemző feladatban egy novellát kapnak majd, pedig volt már olyan, hogy a végzősöket kellemetlen meglepetés érte, és más műfajú szöveget kellett elemezniük.  

Balladát és költeményt is kaptak már az érettségizők - feladat volt például Arany János Tetemre hívás című balladájának az elemzése, 2006-ban Márai Sándor Halotti beszéd című versét, 2013 őszén Weöres Sándor Az éjszaka csodái című költeményét kellett elemezni.

Év
Szövegértés Szövegalkotás: érvelés Szövegalkotás: műelemzés Szövegalkotás: összehasonlító elemzés
2005 Láng István: Környezetvédelem, fenntartható fejlődés (Mindentudás Egyeteme előadás) Kaffka Margit: Egy asszony ügye c. véleménye mellett vagy ellen Mikszáth Kálmán: Szegény Gélyi János lovai (novella, A jó palócok) Kosztolányi Dezső: Beírtak engem mindenféle Könyvbe
József Attila: Levegőt!
2006 Horn Gergely: A turizmus hatása az ökológiai és a társadalmi sokféleségre Umberto Eco: A rózsa neve c. regénye kapcsán a címadásról Márai Sándor: Halotti beszéd Vajda János: Húsz év múlva (Gina emlékkönyvébe)
Juhász Gyula: Anna örök
2007 Heltai András: Hangulat - vagy heuriger?... Mitől beteg a könyvforgalmazás? c. írás alapján az elektronikus és a hagyományos könyvek kapcsolatáról Sánta Ferenc: Kicsik és nagyok (novella) Csokonai Vitéz Mihály: Az eleven rózsához
Ady Endre: Meg akarlak tartani
2008 Nádasdy Ádám: Miért változik a nyelv? (Mindentudás Egyeteme) Ancsel Éva Összes bekezdése alapján a technikai fejlődésről Petelei István: A könyörülő asszony (novella) Berzsenyi Dániel: Horác
Vas István: Vides ut alta stet
2009 Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora (részlet) Spiró György véleménye kapcsán arról, hogy a fiatal generáció kevesebbet olvas Lázár Ervin: Csapda (novella) Vörösmarty Mihály: Keserű pohár (Czilley s a Hunyadiakból)
Petőfi Sándor: Ivás közben
2010 Somogyi F. Anikó: Előkerült a Janus Pannonius-életmű hiányzó darabja (Magyar Hírlap cikke) Szabó Magda interjúkötet Otthon c. írása alapján arról, hogyan hat a tárgyi környezet a személyre Gelléri Andor Endre: Pármai likőr (novella) Kosztolányi Dezső: A kis mécs (A szegény kisgyermek panaszai)
Karinthy Frigyes: A kis edény (Így írtok ti)
2011 Nemes Nagy Ágnes: Párbeszéd a mai versről Szophoklész: Antigoné alapján az emberi magatartásformákról Móricz Zsigmond: A világ végén már szép és jó (novella) Csokonai Vitéz Mihály: Az álom leírása
Petőfi Sándor: Az álom...
2012 Lukácsy Sándor: Nemzeti olvasókönyv Albert Camus: A pestis c. regénye kapcsán a heroikus életfelfogás mellett vagy ellen Arany János: Tetemre hívás (ballada) Karinthy Frigyes: Tanár úr, kérem c. kötetéből "A jó tanuló felel" és "A rossz tanuló felel"
2013 Gósy Mária: A gyermeknyelv Leszek Kolakowski: Kis előadások nagy kérdésekről. Az utazásról c. műve kapcsán az epikai művekben szereplő utazásokról Márai Sándor: Az árva (elbeszélés) Berzsenyi Dániel: Napoleonhoz
Vörösmarty Mihály: Napoleon
2014 Veszelszki Ágnes: A digilektus
hatása az írásbeli és a szóbeli kommunikációra
egy kérdőíves vizsgálat alapján
Márai Sándor: 42. Az olvasásról. Füveskönyv (részlet) kapcsán a lassú olvasás mozgalmáról
Bródy Sándor: Kaál Samu (novella)
Berzsenyi Dániel: Életfilozófia és Arany János: Visszatekintés
2015 Grendel Lajos: A modern magyar irodalom története. Bevezetés Részlet Seneca leveleiből - érvelés "az idő a miénk" témában
Bodor Ádám: Állatkert (novella)
Tóth Árpád: Elégia egy rekettyebokorhoz
és Jékely Zoltán: Az ég játékai
2016 Moravcsik Gyula: Miről vallanak a papiruszok?
Csoóri Sándor: Nomád napló részlete kapcsán a kérdezni tudás szerepéről, értékéről
Tamási Áron: Szerencsés Gyurka (elbeszélés)
Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez
és Illyés Gyula: Bartók

2017-ben változott a középszintű magyarérettségi: míg korábban a szövegértési feladatsor megírása után három szövegértési feladat közül választhattak a diákok, az új szabályok alapján a szövegértés után egy rövid szövegalkotási feladatot is kapnak (az érvelés és a gyakorlati szövegalkotás közül kell választani). Ha ez megvan, jön a műelemzés: egy mű értelmező elemzése és két mű összehasonlító elemzése közül választhatnak egyet.

A tavalyi feladatok és irodalmi művek a következők voltak:

  Szövegértés Érvelés Gyakorlati szövegalkotás Műelemzés Összhasonlító műelemzés
2017 Hogyan építette Petőfi saját imázsát? (A Könyves blog interjúja) Tisjlár Roland: A humor szerepe
és szerveződése a társas kapcsolatokban (doktori disszertáció) részlete alapján a humor szerepéről
Motivációs levél a helyi közlekedési  társaság osztályvezetőjének, egy állás ügyében Kosztolányi Dezső: Boldogság (novella) József Attila: Elégia és Radnóti Miklós: Nem tudhatom...
Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat. A 2018-as érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Középszintű irodalom szóbeli érettségi felkész - eduline.hu

Online képzés célja: Az online érettségi felkészítő tanfolyamot kifejezetten a 2016-os középszintű irodalom szóbeli vizsgájára készítettük. A videó áttekintésével átismételheted az vizsga fő részeit. | | Érettségi, nyelvvizsga , Érettségi felkészítők , Középiskola, érettségi felkészülés

Így készülhettek fel két hét alatt a magyarérettségire

Kevesebb mint két hét van a magyarérettségiig - mit érdemes átnézni a középszintű írásbeli előtt? Milyen last minute tippeket érdemes megfogadni? És miért nem szabad csak a novellaelemzés szempontjaiból felkészülni?