szerző:
Eduline

Hányan jelentkeztek a 2018-as felvételin a informatikai képzésre? Melyik a legnépszerűbb szak? Itt találjátok az összes és az első helyes jelentkezők számát népszerűség szerint.

©

Összesen 12313-an jelentkeztek informatikai képzésre 2018-ban, ebből 9374-en jelöltek meg valamilyen képzést első helyen. Az alapszakok közül a mérnökinformatikus a legnépszerűbb képzés, több mint hatezren jelölték meg a jelentkezési lapon, első helyre 3585-en sorolták ezt a képzést. A következő táblázatban megnézhetitek, hányan szeretnének bejutni a informatikai szakokra.

Képzés Összes jelentkező Első helyes jelentkezők
mérnökinformatikus 6358 3585
programtervező informatikus 4191 2323
gazdaságinformatikus 4159 1969
üzemmérnök-informatikus 1019 425

Előzetes központi ponthatárt a felsoroltak közül egyik szaknál sem húztak 2018-ban. A különböző szakokon a jelentkezők által szerzett összpontszám alapján kialakított egységes rangsorolás, az intézmények kapacitása, valamint egyéb szempontok figyelembevételével várhatóan 2018. július 25-én határozzák meg a felvételi ponthatárokat.

A tavalyi (2017-es) hivatalos ponthatárokat itt nézhetitek meg, természetesen konkrét egyetem képzésére keresve. További képzések előzetes ponthatárairól pedig itt olvashattok.

A 2018-as felvételiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Felvételizők, figyelem! Ilyenek a 2018-as ponthatárok a népszerű szakokon?

Így számolhatjátok ki a felvételi pontjaitokat és itt nézhetitek meg a hivatalos összpontszámotokat. Mutatjuk, melyik a szakokon szinte lehetetlen ösztöndíjas helyet szerezni, és kik jelentkezhetnek a pótfelvételire. Minden, amit az idei ponthatárokról tudni kell. Így számolhatjátok ki a felvételi pontjaitokat Szeretnétek kiszámolni, hány pontot szereztetek tanulmányi és érettségi eredményeitekkel, nyelvvizsgával, versenyeredményekkel az idei felvételin?