Itt a lista: így változnak az érettségi szabályai 2014-ben

Már csak pár hét, és kezdődik az idei érettségi szezon - a végzősök kevesebb tantárgyból vizsgázhatnak, mint tavaly, viszont ugyanúgy huszonöt százalékos eredményre van szükségük a ketteshez, mint az előző két évben. Összegyűjtöttük a legfontosabb szabályokat.

  • Eduline

Milyen tárgyakból lehet emelt szintű érettségit tenni?

Csak olyan tárgyból, amelynek az eredményéből a felsőoktatási felvételin pontot számolnak - a tantárgyak listáját itt találjátok. Előfordulhat, hogy egy korábbi vizsgaidőszakban engedélyezték az adott tárgyból a pótló vagy a javító vizsga letételét, de mivel abból már nem lehet emelt szintű vizsgára jelentkezni, csak középszinten tehetitek le a pótló vagy javító érettségit.

Milyen szakokon kötelező az emelt szintű érettségi?

Kötelező az emelt szintű érettségi több bölcsészet- és társadalomtudományi szakon, jogászképzésen, az általános orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti képzésen, két agrárszakon, néhány műszaki és két gazdasági képzésen - a szakok listáját itt találjátok. Ezeken a szakokon is jár többletpont az emelt szintű érettségiért - összesen 100, tárgyanként 50 pluszpontot kaphattok, ha legalább 45 százalékos eredményt értek el.

Hány pont kell a ketteshez?

2012. szeptember 1-je óta a korábbi 20 helyett 25 százalék kell a ketteshez mind a közép-, mind az emelt szintű érettségin.

Tényleg nem lehet előrehozott érettségit tenni?

Utoljára a 2013-as őszi érettségin lehetett előrehozott vizsgát tenni valamennyi tantárgyból, az idén már csak informatikából, latinból és élő idegen nyelvekből lehet előrehozott érettségire jelentkezni, és csak a tavaszi vizsgaidőszakban (kivétel: azok a diákok, akik idegen nyelvből vagy informatikából előrehozott érettségit tettek, az októberi és a májusi időszakban is jelentkezhetnek szintemelő vizsgára).

Fülöp Máté

Ha egy vizsgázó korábban eredményes középszintű előrehozott érettségi vizsgát tett, az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt ebből a tárgyból nem javíthat a korábban elért eredményén. Ugyanakkor a végzősök a májusi-júniusi vizsgaidőszakban bármilyen olyan tárgyból tehetnek szintemelő vizsgát, amelyből középszintű, előrehozott vizsgaeredménnyel már igen, emelt szintű eredménnyel viszont nem rendelkeznek.

Ha nem sikerült az előrehozott érettségi, a diákok a javító vagy pótló vizsgára csak a rendes érettségi vizsga időszakában jelentkezhetnek - tehát akkor, amikor a többi tárgyból is érettségiznek.

Megszűnnek a nemzetiségi nyelvi vizsgák?

Német nemzetiségi nyelvből, horvát nemzetiségi nyelvből és szlován nemzetiségi nyelvből is októberben lehetett utoljára vizsgát tenni. A végzősök az idén is jelentkezhetnek érettségire az adott nemzetiség nyelvéből mint idegen nyelvből, de azzal a megkötéssel, hogy a középszintű szóbelin a nemzetiségi nyelvet tanulók számára készített tételsorba a nemzetiségi ismereteket is be kell építeni.

Tényleg kevesebb tárgyból lehet érettségizni?

Igen, az idén már nem lehet érettségizni ábrázoló és művészeti geometria, a magyar népzene alapjai, hangtani és akusztikai ismeretek, illetve hangkultúra tantárgyból. A maradék két művészeti tárgy - a művészettörténet és a népművészet - választható közismereti vizsgatárgy. Az utazás és turizmus közismereti tárgyból csak hatodikként - vagyis az öt kötelező tárgy mellett lehet érettségizni. Jövőre még kevesebb tárgy közül lehet majd választani - erről itt olvashattok.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.