Ingyen diplomát ígér az ellenzéki párt

A Párbeszéd Magyarországért kormányra kerülése esetén ingyenes első diplomát és 25 ezer új kollégiumi férőhelyet ígér a felsőoktatásban tanulók számára.

  • eduline/mti

Szóvivőjük, Tordai Bence pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, hogy sokan azért sem tanulhatnak tovább, mert szüleik a tandíj és egyéb költségek mellett nem képesek kifizetni az albérletet, ami Budapesten vagy a nagy egyetemi városokban akár a havi 150 ezer forintba is kerülhet.

A párt arról nem beszélt, milyen költsége lenne egy ilyen programnak. A kormány tavaly év végén megállapodott a HÖOK-kal arról, hogy 2023-ig több mint 37 ezer férőhely megújítását, és újak létesítését végzik el 192 milliárdból.

A felvételi ponthatárok kihirdetése után a Jobbik is szóvá tette, hogy egyre kevesebb diákot vesznek fel államilag finanszírozott helyekre.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.