szerző:
Eduline
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nem csak az érettségi időpontokat, hanem azt is fontos észben tartani, hogy az egyes tantárgyakból mennyi időtök lesz az írásbelire feladatsorra. Minden fontos dátumot és szabályt összeszedtünk ebben a cikkben.

A 2019-es tavaszi érettségi szezon május 3-án a nemzetiségi nyelvi és irodalmi írásbelikkel kezdődik. Az öt fő tantárgy vizsgái azaz a magyar, matek, történelem, angol és német május 6-ai héten kezdődnek. Az írásbeli vizsgák másjus 24-én olasz nyelvvel zárulnak. Eután jönnek a szóbelik: az emelt szintű szóbeli vizsgák június 5-13., a középszintűek pedig június 17-28. között lesznek. 

©

Mennyi időtök lesz a feladatsorokra?

Magyarból az írásbeli vizsga emelt és középszinten is 240 perces és összesen 100 pontot kaphattok érte, illetve ez a vizsga is két részből áll. Középszinten az első feladatlapra 90 percetek (maximum 50 pontért), a másodikra 150 percetek lesz (maximum 40 pontért). Az I. feladatlap a szövegértés és érvelés vagy gyakorlati szövegalkotás. A II. feladatlap pedig műértelmező szövegalkotás (műértelmezés vagy összehasonlítás).

Matematikából középszint en180 percetek lesz az írásbeli vizsgára, amely két részből áll. Az első rész megoldására 45 percet (erre összesen 30 pontot kaphattok), a másodikra 135 (erre pedig összesen 70 pontot kaphattok) percet kaptok majd. Emelt szint az írásbeli vizsgára 240 percetek lesz, ez a vizsga is két részből áll.

Történelemből középszinten összesen 180 percetek lesz az írásbelire, aminek az első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatok megoldása, a II. pedig szöveges (kifejtendő) feladatok megoldása. A két vizsgarészre 50-50 pontot kaphattok. Emelt szinten ugyanerre 240 percetek lesz, az első részre 100, a másodikra 140 perccel, szintén 50-50 ponttért.

Idegen nyelvekből idén is 180 percetek lesz a középszintű írásbelire. A vizsga öt részből áll, az első az olvasott szöveg értése (60 perc - 33 pont), a második a nyelvhelyesség (30 perc - 18 pont) aztán lesz 15 perc szünet, majd jön a negyedik rész, a hallott szöveg értése (30 perc - 33 pont) és végül az íráskészség (60 perc - 33 pont). Emelt szinten ugyanez a vizsga menete, csak összesen 240 percetek lesz. Az első az olvasott szöveg értése (70 perc - 30 pont), a második a nyelvhelyesség (50 perc - 30 ont) aztán lesz 15 perc szünet, majd jön a negyedik rész, a hallott szöveg értése (30 perc - 30 pont) és végül az íráskészség (90 perc - 30 pont).

Érettségizzetek velünk!

Az Eduline-on az idén is megtaláljátok a legfrissebb infókat az érettségiről: a vizsgák napján reggeltől estig beszámolunk a legfontosabb hírekről, megtudhatjátok, milyen feladatokat kell megoldaniuk a középszinten vizsgázóknak, de az emelt szintű írásbelikről is nálunk találjátok meg a tudnivalókat.

És ami a legfontosabb: az írásbeli után nálunk nézhetitek át először a szaktanárok által kidolgozott, nem hivatalos megoldásokat.

Délutánonként arról olvashattok, hogy mit gondolnak a tanárok és a vizsgázók a feladatsorokról, és persze ti is leírhatjátok véleményeteket kommentben, sőt a szaktanároktól is kérdezhettek.

Ha elsőként szeretnétek megkapni a megoldásokat, lájkoljátok Facebook-oldalunkat, itt pedig feliratkozhattok hírlevelünkre. A 2019-es érettségiről itt találjátok legfrissebb cikkeinket.