Ezeket a munkaköröket egyelőre nem veszi át tőlünk a mesterséges intelligencia
A kreativitást és emberi kapcsolatokat igénylő munkákkal egyelőre nem tudja felvenni a versenyt.
A kreativitást és emberi kapcsolatokat igénylő munkákkal egyelőre nem tudja felvenni a versenyt.
Magyarországon és a világon is az elsők között.
Egy online zaklatással foglalkozó szervezet szerint nem meglepő, hogy ez a gyakorlat ennyire elterjedt.
A Google új funkciókkal frissítette a Google a keresőmotorját és a Lens alkalmazását, amelyek ezentúl például segítenek például a matematika, geometria és fizika feladatok megoldásában.
Egy év alatt négyszeresére nőtt a használatának gyakorisága.
A különleges videoanimáció Szauder Dávid legújabb alkotása, amivel a berlini magyar kulturális intézet (Collegium Hungaricum Berlin - CHB) a német főváros egyik legnagyobb szabású őszi rendezvényébe, a Fények Fesztiváljába kapcsolódik be.
Az oktatásban a feladatok egy részét át tudja venni a mesterséges intelligencia, de az ember-ember kapcsolatot nem a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Tanuláskutató Intézetének igazgatója szerint.
Szerintük a vállalat a szisztematikus lopásra támaszkodik.
Mintegy 170 ezer könyv illegálisan terjesztett változatát használhatták fel, így már érthetőbb, honnan van olyan bő szókincse sok rendszernek.
Még csak pár hónapja jelent meg, mégis már kavarodást okozott a felsőoktatásban a mesterséges intelligencia. Van, ahol nyitottabbak a használatára, máshol egyelőre nem tudják, hogyan lehetne megfelelően használni.
A betáplált szövegek miatt a válaszai valóban inkább liberálisok, ellentétben a Google chatbotjával, ami inkább konzervatív feleleteket ad.
Csendben eltűntette a ChatGPT-t fejlesztő Open AI a márciusban közzétett, mesterséges intelligencia által írt szövegeket felismerni hivatott szolgáltatását, annak rossz pontosságára hivatkozva. Pedig korábbi tesztünkön ez volt az, amely még a magyar szövegeket is felismerte. Veszett fejsze nyele akkor az egyetemek harca a robotszövegekkel?
Használjuk, de ésszel – így foglalható össze a 24 brit egyetemet – köztük a Cambridge-et, az Oxfordot, a Birminghamet és a Durhamot is – összefogó Russell Group múlt héten kiadott iránymutatása arról, mit kezdjenek a generatív mesterséges intelligencián alapuló, folyamatosan fejlesztett eszközökkel.
Már nem csak az informatikusoknak szükséges az adatismeret. Hasznos lenne általánossá tenni az adatkezelés oktatását az egyetemeken is.
Tanársegédként kezdi el alkalmazni a Harvard Egyetem a mesterséges intelligenciát a Bevezetés a számtógép-tudományokba kurzuson. A CS50 Bot-nak keresztelt chatbot a tanárok munkáját fogja segíteni és a diákok is hozzá fordulhatnak, ha valamilyen egyetemi problémába ütköznek.
A koronavírus-járvány alaposan felforgatta a munkaerőpiacot, és a helyzet most sem egyszerű. Az álláskeresőknek bizonyos szektorokban kiélezett versenyre kell számítaniuk, míg máshol egyértelműen ők diktálják a feltételeket.
A mesterséges intelligencia javíthatja az oktatás hatékonyságát és csökkentheti a költségeket.
Az uniós pénzből fejlesztett szoftverrel a rutinos beszélgetést igyekeznek segíteni.
A legtöbben a ChatGPT-t, de a jelentős arányhoz hozzájárult több, évek óta közismert idegennyelvi szoftver is. A diákok 85 százaléka nem kapott az MI etikai vonatkozásairól tájékoztatást és csak 7 százalék szerint kellene azt az egyetemnek szabályoznia.
Az MI elterjedésével egyre fontosabb lesz a kritikai érzék és a dolgozók készségfejlesztése.