Már meg is van a 2020-as Balaton Sound időpontja

Minden eddiginél magasabb látogatószámmal zárt a Balaton Sound: a Zamárdiban megtartott fesztiválon szerdától vasárnapig összesen 172 ezren vettek részt, a szombati nap pedig teltházat hozott. A jövő évi Balaton Soundot 2020. július 8-tól 12-ig tartják meg Zamárdiban.

  • MTI

 A Balaton Soundon az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kaptak a prémium szolgáltatások: idén például négy VIP helyszín várta a látogatókat - emlékeztetett Fülöp Zoltán főszervező a fesztivál MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A rendezvény másik főszervezője, Lobenwein Norbert azt emelte ki, hogy sikerrel debütált a fesztivál új helyszíne, a The Club, ahol jól érzékelhető volt az underground elektronikus zene reneszánsza: mások mellett Marco Carola, Matador és Hernan Cattaneo szettjeit élvezhette itt a közönség.

Az elektronikus zenei szcéna legnagyobbjai mellett idén nagy arányban képviseltették magukat az "urban music" előadói, mint például Future, Denzel Curry vagy a Designer; a szervezők kiemelték továbbá az Elrow, Paul Kalkbrenner, Claptone, a Chainsmokers, valamint a Marshmello fellépését is.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a környezettudatos programok részeként idén faültetési program indult, melynek keretében Zamárdi minden évben 10 fát kap a Balaton Soundtól. Az idei faültetésen - hazai sztárok mellett - Armin van Buuren is részt vett.

Strand, Bánkitó, Művészetek Völgye, Kolorádó, Ördögkatlan: mennyibe kerülnek a napijegyek?

Cikksorozatunk első részében utánajártunk, mennyibe kerülnek a napijegyek és a bérletek a legnépszerűbb nyári fesztiválokon. Most újabb öt fesztivál következik.

Egy élhetőbb bolygóért kampányolt a CauseArt Platform kampánynagykövete, a Chainsmokers DJ duó a Balaton Sound támogatásával. A fesztivál visszatérő fellépői, Andrew Taggart és Alex Pall másodszor állt a CauseArt Platform mellé: 2018-ban az értő olvasásért emeltek szót, idén a fenntartható fejlődés fontosságára hívják fel a figyelmet.

A tavalyi sikerre tekintettel folytatódott a biztonságos fesztiválozást célzó Safety First program. A szervezők kétszer annyi, csaknem 80 önkéntest vontak be, köztük külföldieket is. Az újdonságok közé tartozott a Balaton Sound applikáción belül létrehozott új funkció, a SoundWatch, amelynek segítségével a fesztiválozók a térképen láthatták, hol található a hozzájuk legközelebbi Safety First pont, de közvetlenül is kérhettek segítséget. A jövő évi Balaton Soundot 2020. július 8-tól 12-ig tartják meg Zamárdiban - közölték a szervezők.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

Hivatalosan is vége a kettős vezetésnek a szakképzésben: napokon belül kiírják a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatait

Elfogadták a szakképzési törvény módosítását, amely alapjaiban alakítja át a szakképzési centrumok vezetését. Év végén megszűnik a jelenlegi főigazgatók és kancellárok megbízatása, 2027-től pedig már egy kézben összpontosul a centrumok szakmai és törvényes működésének irányítása. Az új főigazgatói posztokra hamarosan megjelennek a pályázatok.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.