Több mint száz egyetemre vették fel az amerikai lányt, most döntenie kell

Több mint száz egyetem közül választhat az az amerikai lány, aki kíváncsiságból adta be a jelentkezését oda, ahova csak tudta - azonban rengeteg helyre fel is vették.

  • Eduline

115 egyetemre vették fel New Orleans-i Antoinette Love-ot, most pedig előtte a döntés, melyiket választja - írta meg az Index. Antoinette Love a CNN-nek elmondta, hogy kíváncsiságból jelentkezett oda, ahova csak tudott, csakhogy rengeteg helyre felvételt is nyert. A lány egyelőre nem tudja, melyik egyetemet fogja választani, május elejéig tervezi eldönteni, miután személyesen is felkeresett pár intézményt. Egy biztos: általános iskolai tanár szeretne lenni.

Antoinette Love egyébként kiváló eredménnyel zárt, sok iskolai klub tagja, és részmunkaidőben még dolgozik is. Több mint 3,7 millió dollár ösztöndíjat kapott.

Nem vesz fel dohányzó oktatókat egy japán egyetem

Egy japán egyetem bejelentette, hogy nem vesz fel dohányzó oktatókat. Kivételt csak akkor tesznek, ha az oktatók az állásért cserébe leszoknak a dohányzásról.

Hozzászólások

Rekordjelentkezés, káoszos pontszámítás, brutális ponthatárok: ilyen volt a 2026-os felvételi

Soha ennyien nem próbáltak még bekerülni a magyar felsőoktatásba, mint idén: közel 140 ezren adták be jelentkezésüket a 2026-os felvételin. Miközben több területen nőtt az állami férőhelyek száma és rekordmagas érdeklődés érkezett egyes szakokra, a felvételizőknek idén sem volt könnyű dolguk: a pontszámítás szabályai sokakat megzavartak, többen pedig arra panaszkodtak, hogy a rendszerben később kevesebb pont jelent meg, mint korábban. Közben az ELTE, a Corvinus, a BME és a Pázmány népszerű képzésein idén is kiugróan magas ponthatárok születtek.

Teljesen vegyes a kép: így változtak a ponthatárok az óvodapedagógus-képzéseken

Van, ahol több tíz ponttal magasabb ponthatárral lehetett csak bekerülni, máshol viszont könnyebb volt bejutni, mint egy évvel ezelőtt. Az idei felvételi eredmények alapján az óvodapedagógus-képzéseken nagyon eltérően alakultak a ponthatárok: miközben az ELTE továbbra is vezeti a mezőnyt, több egyetemen jelentős emelkedés vagy éppen visszaesés látható a tavalyi adatokhoz képest.

Egy helyen a legnépszerűbb szakokon húzott ponthatárok

A legtöbb jelentkezőt ezúttal is a gazdasági, az orvosi, a társadalomtudományi és a jogi képzések vonzották. A Felvi adatai alapján nappali, államilag finanszírozott képzésre első helyen a legtöbben a gazdálkodási és menedzsment, az általános orvos, a pszichológia, a jogász, valamint a kereskedelem és marketing szakokat jelölték meg.