Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Drasztikusan csökkent több katonai alapszak esetében a frissen végzettek átlagbére. Hét diplomával is bruttó 700 ezernél magasabb fizetésre számíthatnak a pályakezdők, és továbbra sincs gazdasági szak a top 10-ben. Mutatjuk a top10-es listát.
A Diplomás Pályakövetési Rendszer 2024-es, legfrissebb – 2021/2022-ben végzetteket is vizsgáló – adataiból kiderült, hogy az alábbi tíz végzettséggel lehetett átlagosan a legtöbbet keresni 2023 decemberében bruttóban:
Ha összehasonlítjuk az adatokat az egy évvel korábbival, akkor láthatjuk, hogy továbbra is katonai infokommunikációs diplomával lehet itthon a legtöbbet keresni. Ugyanakkor azt érdemes megjegyezni, hogy háború ide, infláció oda, míg tavaly közel bruttó 1,1 millió forint volt a frissdiplomások átlagfizetése ezen a szakon, a friss adatok alapján az átlagbérük bruttóban már a 900 ezret sem éri el.
A jelenség hátterében feltehetően az áll, hogy még ha nem is százas nagyságrendben, de egyre többen végeznek ezen a szakon. 2019/2020-as tanévben 17-en, míg a 2021/2022-esben pedig 23-an diplomáztak katonai infokommunikációból.
A képzeletbeli dobogó második fokára a katonai vezetői szak került fel idén is, bár a kezdőfizetés itt is csökkent bruttó 939 ezerről 779 ezer forintra.
A listában nagyot ugrott előre a villamosmérnöki szak, hiszen a tavalyi kilencedik után, idén a harmadik helyet szerezte meg. Az óriási előrelépés hátterében az állt, hogy egy év alatt közel bruttó 100 ezer forinttal növekedett a frissen végzettek átlagbére.
Az előző évhez képest egy helyet javított a mérnökinformatikus képzés is, ugyanis a bruttó 740 769 forinttal a negyedik legjobban fizető alapszakos diploma lett.
A rangsor ötödik helyére a járműmérnöki szak került, ami tavaly még nem volt rajta a top10-es listán, hiszen pályakezdők csak bruttó 598 347 forintos átlagfizetést vittek haza, míg idén jóval magasabb, bruttó 722 067 forintos átlagbérre számíthatnak.
Hasonlóan nagyot nőtt az átlagfizetés a hatodik helyen lévő mechatronikai mérnökök esetében is. Nagyot esett vissza viszont a katonai logisztikusi képzés, ugyanis idén a tavalyi harmadik után csak a hetedik helyet érte el. A pályakezdők átlagfizetése egy év alatt bruttó 174 ezerrel lett kevesebb.
Magasabb kezdőfizetés a katonai szakokat leszámítva
Összességében elmondható, hogy idén is általában speciális területen, viszonylag kisebb alapszakokon végzettek számíthatnak magasabb kezdőfizetésre. Szintén jó hír, hogy a frissdiplomás átlagbérek (több államtudományi szak kivételével) mindenhol emelkedtek, ha nem is akkor mértékben, mint az előző években.
Míg a 2019/2020-ben végzettek esetében elég volt bruttó 500 ezer forint ahhoz, hogy egy képzés felkerüljön a legjobban fizető diplomák tízes listájára, addigra a 2020/2021-ben végzettek esetében ehhez már közel bruttó 650 ezres átlagfizetésre volt szükség, és a 2021/2022-ben diplomázottaknál már mintegy bruttó 680 ezer forintra.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.