Már több banknál is elérhető a munkáshitel: van, ahol 100 ezer forint extra jóváírást is kaphatnak az igénylők

Bár a feltételek a jogszabályi kötöttségek miatt hasonlóak, az elvárásokban találni különbségeket az egyes pénzintézeteknél.

2025. január elsejétől már elérhető az új munkáshitel, amelyet azok a 17 évesnél idősebb, de 26 évesnél fiatalabbak igényelhetnek, akik nem jogosultak Diákhitelre, illetve nem szereztek felsőfokú képesítést. A Bank360.hu szerint a bankok többsége már az év első napján meg is hirdette a maga munkáshitelét.

2024 szeptemberében a kormány közzétette, hogy a diákhitelhez hasonló támogatási forma bevezetését tervezik, amely a szakképzésben vagy technikumban végzett fiatalok életkezdését, karrierkezdését segítené elő.

A munkáshitel maximális összege 4 millió forint, amelynek futamideje maximum 10 év lehet. Ha a hitelt igénylő legalább öt évig rendelkezik munkaviszonnyal Magyarországon, akkor a hitel számára kamatmentesen vehető fel.

Kedvezmény a családosoknak

A futamidő alatti gyerekvállalás kedvezményekre jogosítja a női igénylőket:

  • az első gyereknél két évre fel lehet függeszteni a törlesztést,
  • a másodiknál szintén jár ez az engedmény, és a fennálló tartozás felét engedi el,
  • a harmadik gyerek után pedig a teljes tartozást elengedi az állam.

Eltérések a különböző bankoknál

A jogszabályi kötöttségek miatt az ajánlatokban szereplő feltételek alapvetően hasonlóak, de ennek ellenére lehetnek kisebb eltérések. Például van, ahol csak 18 éves kor felett lehet a hitelt megigényelni annak ellenére, hogy a jogszabály erre akár már 17 éves kor után lehetőséget adna.

Az igényléshez szükséges elvárt jövedelem mértéke is változhat. Egyes esetekben már havi nettó 177 ezer forinttól, más helyen azonban csak nettó 218 050 forinttól adnak hitelt.

A Bank360.hu szakértői arra is felhívták a figyelmet, hogy bár a munkáshitel a feltételek teljesítése esetén kamatmentes az igénylők számára, az ajánlatokban azonban ennek ellenére is találkoznak valamekkora THM-mel. Ez amiatt lehetséges, mert a hitelhez kapcsolódik az állami kezességvállalás, aminek díja az évente fennálló tartozás 0,5 százaléka.

„Így már élő banki ajánlatokban a futamidőtől és a felvett összegtől függően 0,4-0,55 százaléktól induló THM-eket láthatnak az ügyfelek”

- írja az oldal. Emellett arról is beszámoltak, hogy a bankok várhatóan versenyezni fognak az ügyfelekért. Ezért plusz jóváírásokat is kínálhatnak az igénylőknek. A meghirdetett ajánlatok között - új számlanyitás esetén – találni olyan bankot, ahol 50 ezer forintot, máshol pedig 100 ezer forintot írnak jóvá az igénylőknek.

 

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.