Hivatalos: 80 ezer forint felett az első sikeres nyelvvizsga támogatásának maximum összege 2026-ban
Nyolcezer forinttal emelkedett a támogatás összege a tavalyihoz képest.
A nyári iskola teljesen ingyenes, de a távolmaradás a tankötelezettség megszegésének minősül, és súlyos pénzbírsággal járhat.
Az osztrák parlament nemrég elfogadott egy törvényt, amely kötelező, kéthetes nyári iskolai programot ír elő azoknak az Ausztriában élő gyerekeknek, akik nem beszélnek megfelelő szinten németül – számolt be róla a Brussels Signal nemrég.
A rendelkezés azokat a tanulókat érinti, akik elégtelen nyelvtudásuk miatt nem tudják teljes mértékben követni a tanórák anyagát. Ezek a tanulók jelenleg a tanév során vesznek részt kiegészítő németórákon, de 2027-től kötelező lesz számukra részt venni egy kéthetes nyári iskolában a tanítási szünet ideje alatt. A távolmaradás a tankötelezettség megszegésének minősül, és akár 1000 eurós (átszámolva körülbelül 380 ezer forintos) pénzbírsággal is járhat.
Kormányzati becslések szerint már az első évben több mint 20 ezer gyerek megy majd nyári iskolába csak Bécsben.
A Magyar szemek osztrák tükrökben Facebook-oldal friss tájékoztatója szerint a kötelezettség nem évfolyamfüggő, hanem a gyerek nyelvi felmérésen elért tudásszintjétől függ.
A bevezetés két lépcsőben történik:
A nyári iskola a nyári tanítási szünet utolsó két hetében lesz, hétfőtől péntekig, és teljesen ingyenes.
Nyolcezer forinttal emelkedett a támogatás összege a tavalyihoz képest.
Magyarországon a családi pótlék összege attól függ, hogy egy család hány gyereket nevel. Az egyszülős háztartások pedig jellemzően némileg magasabb összeget kapnak.
Ausztriában a családi pótlék összege az adott háztartásban élő gyerekek számától és életkorától függően változik. Ezen kívül befolyásolja a más országból kapott családi pótlék összege – írja a DeinTax.
Teljes összegű családi pótlék abban az esetben jár, amikor mindkét szülő Ausztriában dolgozik, vagy csak egyikük dolgozik, de ő Ausztriában. Illetve, amikor a család Ausztriában lakik, és alanyi jogon jár a családi pótlék.
Különbözeti családi pótlék jár abban az esetben, ha a gyerek valamelyik szülője Magyarországon bármilyen jogviszonnyal rendelkezik. Ebben az esetben nem lehet lemondani a magyarországi családi pótlékról, akkor sem, ha az anya vagy apa tartózkodási helye, munkaviszonya ismeretlen. Ezt az Államkincstár és az Egészségbiztosító vizsgálja. Ilyenkor mindkét országban jár kifizetés, az ausztriai családi pótlék összegéből levonandó a magyar családi pótlék összege.
Életkor
További gyerekek esetén
Iskolakezdési támogatás (évente egyszer, 6-15 éves korú gyerekek után): 121,40 euró (46 186 forint)
Emelt összegű családi pótlék fogyatékkal élő gyerek esetében (plusz havonta): 189,20 euró (71 980 forint)
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.