Maradtak a botrányos könyvek az új tankönyvlistán

Számos botrányos könyv még mindig szerepel a kormány.hu oldalon közzétett legfrissebb tankönyvlistán.

  • Eduline
MTI / Czeglédi Zsolt

Közzétették a kormany.hu-n a 2015/2016-os tanévre javasolt tankönyvek jegyzékét. A listán számos kritizált könyv is feltűnik, bár azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az eddigi formátumban, vagy esetleg átdolgozták őket.

Herber Attila és Kampós András 9-10. osztályosoknak szóló történelem munkafüzete megmaradt. Mint ismert, a két tananyagfejlesztő egyik szöveges feladványában a feldolgozandó szövegek közül öt modern kori, és arra utal, hogy a finnugor nyelvrokonság egy blöff, amit németek találtak ki nekünk.

Szintén ott van a jegyzékben Fülöpné Erdő Mária (Erdő Péter bíboros testvére) Élet a hitben című könyve 4. osztályosoknak, amely szerint "a homoszexuális cselekedet azonos nemű személyek közötti szexuális kapcsolatot jelent. Ezek súlyos, halálos bűnök."

A listán maradt Tölgyszéky Pap Gyuláné Természetismeret 6. osztály című könyvét is, amely azt fejtegette, hogy a fiúk és a lányok szellemi képességei eltérőek, például a fiúk jobbak matekból, a lányok meg könnyebben tanulnak meg olvasni.

És továbbra is az ajánlott könyvek között van a klasszikus, nyugatimádós, CNN-t szidó írást tartalmazó Irodalom 7. osztály című könyv, Valaczka András és Alföldi Jenő munkája. Kilóg a sorból, mert tartalmilag nem, csak vizuálisan kifogásolható a szintén ajánlott Pethőné Nagy Csilla Irodalom 10. című tankönyve. Ez a mű azzal vált emlékezetessé, hogy véletlenül egy deszkába vésett pénisz került a címlapjára.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu