Így mehettek színházba 350 forintért

Elvitte a lakbér vagy a fénymásolás a pénzetek, de szeretnétek megnézni egy jó darabot a színházban? Megnéztük, milyen lehetőségeitek vannak, ha csak pár száz forintot tudtok a színházjegyre költeni.

  • Eduline
Wikipedia

A Vígszínház saját darabjaira a diákok 50 százalék kedvezménnyel vehetnek karzatra szóló jegyet, ha pedig már csak fél óra van az előadásig, a diákigazolvány felmutatásával akár 350 forintért is válthattok jegyet. A kedvezmény csak a helyszíni jegyvásárlásra vonatkozik: ha interneten szeretnétek vásárolni, a karzatról 700 forintért is végignézhetitek a darabot. Ezeket ne hagyjátok ki: ingyenes budapesti programok márciusra

Ha az Operaházba mennétek, a kakasülőn már 500 forintért is találtok ülőhelyet.

A maesteszinhaz.hu-n  féláron vehettek jegyek az aznapi előadásokra, így akár már 500 forintért is beülhettek a színházba - igaz, kezelési költséget kell fizetnetek, ez pár száz forint a jegy árától függően. Nemcsak a budapesti, hanem a szegedi, kecskeméti, kaposvári, egri, debreceni és dunaújvárosi színház kínálatából is válogathattok. Az adott előadásra kattintva láthatjátok az üres székeket, és jelölhetitek meg, hova szeretnétek jegyet venni. A honlapon bankkártyával és mobiltárcával fizethettek, a jegyet e-mailben kapjátok meg, és kinyomtatva kell bemutatni a pénztárnál.

Az Örkény István Színházban 20 százalék kedvezménnyel vehettek jegyet, ha a pénztárban felmutatjátok a diákigazolványotokat, és bérletet is kedvezményes áron vásárolhattok. Az Örkényben a legolcsóbb jegy így 1000 forint.

A Nemzeti Színházban 3000-3600 forintért vásárolhattok három vagy négy előadásra szóló diákbérletet. Ha egy előadásra vesztek jegyet, a diákigazolvány felmutatásával 30 százalék kedvezményt kaptok, ha pedig csoportosan mentek (legalább 20 fő), negyven százalék kedvezmény jár. Az előadás kezdete előtt egy órával 500 forintért ülhettek be a megmaradt helyekre. Egy igazolvánnyal egy jegyet lehet vásárolni. A Nemzetiben egyébként a legolcsóbb jegy 1800 forintba kerül.

A Radnóti Miklós Színházban 20 százalékos kedvezménnyel - 5600-11600 forintért - válthattok négy előadásra érvényes bérletet. A legolcsóbb jegy 1300 forintba kerül.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu