Új tantárgyat talált ki a középiskolásoknak Varga Mihály

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt szeretné elérni, hogy hosszabb távon a tanterv szerves részévé váljon az alapvető pénzügyi ismeretek elsajátítása, erről a tárca már belső egyeztetést kezdett az oktatási kormányzattal - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten.

  • MTI
MTI / Kovács Tamás

A miniszter a Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban Gazdálkodj okosan! címmel tartott rendhagyó órát középiskolásoknak a "Pénz7" programsorozat keretében.

A pénzügyi alapismeretekről szóló tanóra előtt a miniszter kiemelte: szeretnék elérni, hogy Magyarországon a mindennapi kultúra szerves részei legyenek a pénzügyi ismeretek, hogy az emberek tudják például, mit jelent brókercégen keresztül részvényt vásárolni, folyószámlát nyitni, vagy épp bankban betétet elhelyezni.

Varga Mihály kifejtette: az embernek élete során - akár szeret a pénzügyekkel foglalkozni, akár nem - számos olyan döntést kell hoznia, amelynek hatása van pénzügyi helyzetére. Naponta kell pénzügyi döntéseket hozni, eldönteni, hogy mire költ, mit vásárol, miből lesz jövedelme, vagy vegyen-e fel hitelt.

A minisztérium arra szeretné felhívni a diákok figyelmét, hogy ezt nem lehet eléggé korán elkezdeni, és szeretnék elérni, hogy a diákok tisztában legyenek egy-egy pénzügyi döntés várható következményével - emelte ki Varga Mihály.

Elmondta, elméletben jók a pénzügyi ismeretei a lakosságnak, a gyakorlatban azonban már kevésbé, amin változtatni kell. Az NGM ezért tartja fontosnak részvételét, közreműködését a "Pénz7" programjaiban - mondta.

A programsorozat március 9-én szakmai intézmények, tanárok, diákok és pénzügyi szakemberek részvételével, előadásokkal és diákok flashmobjával kezdődött el. A programok célja az általános és középiskolások pénzügyi ismereteinek megalapozása. A Magyar Bankszövetség szervezésében a Pénziránytű Alapítvány szakmai támogatásával megvalósuló programban mintegy 90 ezer diák osztályfőnöki órákon ismerkedhetett meg az őket is érintő hétköznapi pénzügyi témákkal, a családi költségvetés alapkérdéseivel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.