Gyakorló pszichológusként mindig kissé feszült lettem, amikor azzal kerestek meg, hogy 'az én gyerekem kimagaslóan tehetséges, milyen speciális fejlesztésre volna szüksége?' Hány éves a gyerek, kérdi ilyenkor az ember, és kiderül, hogy öt. (Esetleg négy.) De fantasztikusan okos, mindenkit lenyűgöz, mindent tud! Igen, különösen négy-ötéves kor körül valóban van egy nagyon erős mentális érés, amikor a gyerekek meghökkentő dolgokat produkálnak. Erről azonban Mérei Ferenc jut eszembe, aki nagyon szkeptikusan azt mondta: 'Ha azzal keresnek fel, hogy a hároméves gyerek már a nagyregénye második kötetét kezdi el írni, és mi a teendő, hogy tovább fejlesszük, akkor jogos lehet az aggodalmunk, hogy egy korai elmebetegség első megnyilvánulásával állunk szemben.' Természetesen ez nincs mindig így (mint ahogy semmi sincs mindig úgy), mégis összerándulok, amikor a bulvárlapok boldogan fújják föl az ötéves Jancsikát és Misikét, akik tényleg zseniálisan teljesítenek kisgyerekkorukban.

- írja Vekerdy Tamás Facebook-oldalán.

Ezekbôl a Jancsikákból és Misikékből azonban húsz-harminc éves korukra jó esetben értelmes, átlagos ember lesz. Rossz esetben elmebeteg. Nagyon ritka, kirívó esetben pedig megőrződik a csodagyerekség – de ez inkább a zenei tehetségekre érvényes. Például Yehudi Menuhin, aki tényleg zseniális hegedűs volt, saját bevallása szerint pokoli kínokat, mély hullámvölgyeket és valódi halálfélelmet élt át, amikor wunderkindből – csodagyerekből – igazi művésszé kellett válnia. Tehát nem vezet egyenes út a csodagyerekségből a csodafelnőttségbe. Még egyszer hangsúlyozom: az sem kizárt, hogy az ígéret beváltja magát, hiszen Menuhin tényleg világklasszis lett – de nem úgy, hogy kilőtték hároméves korában és haláláig csak emelkedett."