Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Számos ponton változtatna a köznevelési törvényjavaslaton a Fidesz frakcióvezetője; Lázár János az előterjesztéshez...
Számos ponton változtatna a köznevelési törvényjavaslaton a Fidesz frakcióvezetője; Lázár János az előterjesztéshez benyújtott módosító indítványainak egyikében például azt kezdeményezi: minden iskolatípusban központi felvételi vizsga sikeres teljesítése legyen a középfokú oktatási intézménybe történő felvétel előfeltétele.

A kis létszámú fejlesztő iskolai osztály beindítása már önmagában az iskolai szegregációt determinálná - indokolja a parlamenti honlapra csütörtökön felkerült indítványcsomagjában a politikus, hogy miért javasolja azt: ne kis létszámú fejlesztőpedagógiai osztályban, hanem óvodai fejlesztőcsoportban foglalkozzanak a nem iskolaérett gyerekekkel.
Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere rögzítené, hogy az óvoda a köznevelés része, és - az állam alapfeladatok ellátásával kapcsolatos felelőssége nyomán - nem maradhat ki az állami finanszírozásból. A közoktatási törvény tervezetéről szóló keddi, parlamenti vitáról szóló tudósításunkat itt olvashatjátok el.
A fideszes politikus nyolc helyett tizenhat óvodáskorú, illetve alsó tagozatos korú gyermekhez kötné, hogy ha a szülők igénylik, a települési önkormányzat vagy a jegyző kezdeményezésére a kormányhivatal gondoskodik arról, hogy helyben működjék egy óvodai vagy egységes óvoda-bölcsődei csoport vagy az alsó tagozat feladatait ellátó tagiskola. Ugyanilyen létszámhoz kötné a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozók részére szülői kérésre megszervezendő óvodai csoportot, iskolai osztályt.
Lázár János - ahelyett a törvényjavaslatban szereplő szövegrész helyett, amely arról szól, hogy a gyermek hároméves korától annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amikor az ötödik életévét betölti, az óvodába járási kötelezettségét családi napköziben is teljesítheti, ha az ott dolgozó rendelkezik az előírt szakképzettséggel - azt foglalná törvénybe, hogy "a családi napközi nem helyettesíti az óvodai nevelést". A családi napköziben nincsenek meg azok a szakmai elvárások, amelyek segítenék a kisgyermek szociális kompetenciáinak fejlesztését; a családi napközik nem rendelkeznek nevelési tervvel, illetve szakmai ellenőrzésük nem szabályozott - indokol a képviselő.
A kormánypárti politikus kivenné azt a szövegrészt, amely szerint a gimnáziumban egyebek között "munkába állásra felkészítő" nevelés-oktatás folyik. Mint javaslata indoklásában leszögezi, "a gimnázium nem készít fel munkára. Erre hivatottak a szakközép- és szakiskolák". Lázár János a mindennapos testnevelés részévé tenné - ha a fenntartó biztosítani tudja - az úszásoktatást legfeljebb heti két órában.
Módosító javaslatot nyújtott be azzal a céllal is, hogy szakemberek dönthessenek az adott fogyatékosság alapján a gyermek terhelhetőségéről, és hogy pedagógiai szakszolgálat működhessen iskola nélkül is. Lázár János kezdeményezi továbbá, hogy a pedagógiai programot - mivel annak költségvonzata is lehet - a fenntartónak kelljen elfogadni, összeférhetetlennek nevezve egyúttal, hogy az intézményvezető hagyja azt jóvá.
A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetőjének egy másik indítványa értelmében a kormányhivatal kezdeményezhetné a kiegészítő támogatás folyósításának felfüggesztését az oktatásért felelős miniszternél akkor is, ha a nevelési-oktatási intézmény nem tett eleget maradéktalanul a Nemzeti Alaptantervben foglaltaknak, valamint az állam által meghatározott oktatáspolitikai célokra vonatkozó előírásoknak.
Lázár János a tanuló kötelességévé tenné, hogy részt vegyen általános iskolában iskolaotthonos oktatásban, vagy legalább napi két óra időtartamban a délután négy óráig tartó — a tanuló életkori sajátosságainak megfelelően meghatározott — zeneoktatáson, sportfoglalkozáson, KRESZ-oktatáson, illetve művelődéstörténeti tárgyú egyéb foglalkozásokon.
A 2-es érdemjegyet "gyenge" helyett "elégségesnek" nevezné, hivatkozva arra, hogy az európai oktatási intézmények által az elégtelen teljesítményt meghaladó szintre használt minősítési kategória konkrétan az elégséges, amely "önmagában egyértelműen kifejezi, hogy a tanuló a követelményeknek éppen megfelelt". Lecserélné az "elégséges" minősítést Hoffmann Rózsa államtitkársága? Összefoglalónkat itt olvashatod el.
Csaknem ötvenpontos módosítócsomagjának részeként Lázár János kimondaná, hogy az oktatásért felelős miniszter az Oktatási Hivatal közreműködésével minden megyében oktatási felügyelőt nevez ki a pedagógusok munkájának értékelésére. Az intézmény működésének önértékelését és a pedagógusok munkájának belső ellenőrzését tanévenként kellene elvégezni.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.