Svájci buszbaleset: döbbent csend a belgiumi áldozatok iskolájában

Döbbenet és kétségbeesés uralkodott szerdán Leuven elővárosában, a heverlee-i St.

  • MTI

Döbbenet és kétségbeesés uralkodott szerdán Leuven elővárosában, a heverlee-i St. Lambertus katolikus iskolánál, amikor a Svájcban előző este buszbalesetet szenvedett gyermekek szülei összegyűltek, hogy együtt utazzanak a tragédia helyszínére.

Ebből az iskolából 24 gyermek vett részt a sítúrán. Némely szülő már annak tudatában érkezett, hogy a gyermeke megsérült ugyan, de túlélte a katasztrófát. Nyolc tanulóról azonban egyelőre nincs hivatalos értesítés - mondták az összegyűlt újságíróknak. A nyolc gyermek szülei magukba roskadtan várakoztak az indulásra.

"Magam is alig tudom visszatartani a könnyeimet" - mondta Dirk De Gendt, a St. Lambertus templom plébánosa, az iskolatanács tagja, aki pszichológusokkal együtt igyekezett lelket önteni az elkeseredett hozzátartozókba. Megjelent Andre-Mutien Leonard, Belgium római katolikus érseke is.

Az iskola egyik oktatójáról és egy felnőtt segítőről már hivatalosan is tudni lehet, hogy életét vesztette a balesetben. Heverlee számos iskolája egyetlen nagy, közös intézményrendszert alkot a közeli leuveni katolikus egyetemmel, Flandria - és egyben Belgium - leghíresebb felsőoktatási intézményével. A buszon a St. Lambertus iskola diákjain kívül egy másik flamand város, Lommel egyik iskolájából való gyerekek voltak.

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.