„Ez még egy felnőttnek is sok” - ilyen durva órarendeket kaptak idén a diákok
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
Azzal vádolnak egy ohiói tizenévest, hogy rálőtt egy osztálytársára, majd amikor meglepődve látta, hogy életben van, bocsánatot kért tőle, átadta a fegyvert és kérte, hogy ölje meg - olvasható a szerdán nyilvánosságra került rendőrségi jelentésben.

Pénteken a Columbustól 88 kilométerre fekvő West Libertyben egy fiú péntek hajnalban az édesanyja hálószobájából elemelt egy lőfegyvert és a töltényeket, mostohaapja csavarhúzójával az alagsorban szétszerelte, ezután betette az iskolatáskájába egy katonai mellénnyel és egy álarccal együtt, a töltényeket a mellény zsebeiben helyezte el.
A húgával elment az iskolába, ott a mosdóban megvárta, amíg egyedül lesz, majd az egyik fülkébe zárkózva összeszerelte a fegyvert, imádkozott, felvette a mellényt és a saját készítésű maszkját, amelyre az anarchia jelét és egy káromkodást írt. Megvárta, míg megszólal a csengő, kijött a fülkéből, meglátta Cole-t és kétszer rálőtt. Ezután belőtt két tanterem ablakán, majd visszament a mosdóba, ahol látta, hogy Cole életben van.
"Te nem haltál meg!"
- mondta a fiú, amikor látta, hogy áldozata életben van. Ezután a saját homlokára szegezte a fegyvert, a 16 éves Logan Cole-t pedig arra kérte, húzza meg a ravaszt. Cole visszautasította, hogy lelője támadóját - közölte a rendőrség.
Ahogy meghallotta a közeledő igazgató hangját, visszament a fülkébe, levette a mellényt, a fegyvert a padlóra tette és arrébb rúgta. Az igazgató a mosdóban találta meg a fiút, a padlóra szorítva tartotta, amíg a rendőrök ki nem értek. A 17 éves gyanúsított a seriffnek azt mondta, hogy egyedül cselekedett, nem volt társa.
A meglőtt diákot a columbusi gyermekkórházban kezelik, állapota stabil. A lövésektől megsérült egy másik diák is.
A gyanúsítottat a fiatalkorúak bíróságán többek között gyilkossági kísérlettel és az iskolai biztonsági zónán belüli fegyverhasználattal vádolják.
A legsúlyosabb iskolai figyelemfelkeltő reklám, amit idén láthatsz
Szerelmi történet vagy tömegtragédia? Mielőtt bármit is mondanánk, előbb nézzétek meg az alábbi videót, melyet az tett közzé. A történet középpontjában egy fiú áll, aki már unalmában nagyon várja a nyári szünetet, közben pedig egy titokzatos levelezésbe kezd egy lánnyal. Vagy mégsem?
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.
Négy-hat százalékkal emelkedhetnek a közétkeztetés költségei, jelentős térítésidíj-emelkedésre azonban nem számít a szakmai szervezet. Közben egyre több iskolában jelenik meg a szabadszedéses, svédasztalos menza, amely ugyan valamivel drágább lehet a hagyományos rendszernél, de kevesebb étel kerülhet a kukába.
Az oktatási miniszter tájékoztatása szerint a nyáron lejárt 467 iskolaigazgatói pályázatból 351 esetben született 5 éves vezetői megbízás. Azokon a helyeken, ahol ideiglenes megoldásra volt szükség, október 1-től új pályázatokat írnak ki a tankerületek.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb akciót indít a Pedagógusok Szakszervezetének Országos NOKS Tagozata a nevelést-oktatást közvetlenül segítő és a technikai dolgozók béremeléséért. A kormány már jelezte, hogy jön a bérrendezés, annak mértékéről és időpontjáról azonban egyelőre nem közöltek részleteket.
A 2026/2027-es tanév előtti nap még mindig százas nagyságrendben keresnek pedagógusokat iskolákba, óvodákba és a szakszolgálatokhoz.
Az elismerést azok a diákok kapták, akik kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeket értek el. Lannert Judit kedden a Facebookon tett közzé egy bejegyzést a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” és a „Magyarország tehetsége” címek átadójáról.