Négynapos tanítási hetet vezetnek be egyre több iskolában

Az Egyesült Államokban több iskola kísérletezik a négynapos tanítási héttel, egyelőre sikerrel.

  • Eduline
Shutterstock

A négynapos iskolahét az 1930-as években kifejezetten elterjedt volt. Most több iskola újra elkezdte kétségbevonni az ötnapos tanulás létjogosultságát.

Az új rendszerben a diákoknak több ideje van házi feladatra, a tanároknak pedig készülni az órákra, a kevesebb munka miatt mind a tanárok, mind a diákok kevésbé stresszesek.

Anyagi haszonnal is jár a rövidebb iskolahét: Peach megyében például a négynapos iskolahét bevezetése 76 százalékkal csökkentette a helyettesítési költségeket, 35 százalékkal az utazási költségeket, 8 százalékkal az eszközök költségeit.

A kihágások száma is 40 százalékkal csökkent, vélhetően szintén a kevesebb stressz és a több szabadidő miatt.

Forrás: The University of Scranton

Négynapos iskolahét, szabad péntek: ez az új trend

Ez a cikk több mint egy éve frissült utoljára, ezért lehetséges, hogy a tartalma már elavult. Használd a cikk alján lévő kulcsszavakat vagy a keresőt a frissebb anyagok eléréséhez. Jobban teljesítenek a diákok matematikából és olvasásból, ha öt helyett csupán heti négy napot járnak iskolába - tette közzé egy friss tanulmány eredményét a The Atlanta Journal-Constitution.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.