Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Franciaországban komoly vita folyik arról, hogy köteles-e az iskola külön ételt biztosítani azoknak a gyerekeknek, akik vallási okokból nem ehetnek bármit, miközben arról mindenhol egyetértés van, hogy az ételallergiások folytathassák a szükséges diétát. De mi a helyzet Magyarországon? Milyen ételt adnak egy lisztérzékeny gyereknek az iskolában, és mi van, ha valaki vallási okokból kér különleges ebédet? Bár törvény van, ennek sok helyen nem tudnak megfelelni.

Az allergiás gyereknek is joga van a menzához
A közétkeztetésről szóló rendelet szerint minden olyan gyereknek, akinek erről szakorvosi igazolása van, biztosítani kell a megfelelő diétás étrendet. Tehát a tejre allergiás gyerekek tejes összetevőktől mentes, a lisztérzékenyek pedig gluténmentes alapanyagokból készült ételeket kapnak az intézményekben – legalábbis papíron.
Sok szülő panaszkodik ugyanis arra, hogy a diétás ételek gyakran attól válnak megfelelővé, hogy egyszerűen kihagyják belőle a gyerek számára problémás hozzávalókat. Ha pedig helyettesítik mondjuk a tejet vagy a lisztet, azzal szinte megduplázza az ebéd árát, hiszen a helyettesítők általában jóval drágábbak a hagyományos alapanyagoknál. A legrosszabb megoldás viszont az, amikor valahogy mégis allergén kerül az ételbe. Kellemetlen tüneteket produkálhat a gyerek, ha nem figyelnek arra, hogy egyes összetevők nyomokban tartalmazhatnak allergéneket.
Gyakori szülői panasz még a diétás ételekkel kapcsolatban, hogy egyoldalúak, nagyon sokszor ismétlődnek ugyanazok a típusú ételek. Ez – azon túl, hogy unalmas -, kétséges, hogy biztosítja-e a szükséges tápanyagellátást a gyerek számára. Ezért a diétát igénylő gyerek szülője jobban jár, ha maga gondoskodik változatos ételekről a gyerek számára, ami persze jobba megterheli a családi kasszát.
Vallási okokból nem mindenhol kérhető külön menü
A minisztériumi rendelet tartalmaz egy olyan kitételt, hogy ünnepekhez kötődő tradicionális ételek készítésekor, illetve vallási okból el lehet térni az idén már nagyon szigorú feltételeket tartalmazó előírásoktól. Így tehát elvileg van arra lehetőség, hogy a közétkeztető a vallási okok miatt külön étrendet igénylő gyerekeket is ellássa. Erre egyébként egy ombudsmani állásfoglalás is kötelezi az intézményeket.
A valóságban a vallási okokból más étrendet kérők nem minden intézményben kaphatnak külön menüt, mert erre sok helyen nincs meg a megfelelő kapacitás. Ilyenkor a szülő vagy más intézménybe viszi a gyermekét, vagy megoldja maga az étkeztetést. Olyan esetről is értesültünk, amikor a szülő előre megkapta az intézménytől a heti étlapot, és onnan kiválasztotta, hogy mi az, amit nem kaphat meg a gyerek. Így persze neki kevesebb étel jutott, mint a társainak.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.