Megvolt a nagy találkozás: a pedagóguskar elnökével tárgyalt a PDSZ

Indokolt a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működésének áttekintése, a szükséges változtatások - szakmai egyeztetéseken alapuló - végrehajtása - többek között ezt állapította meg a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) küldöttsége és a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke keddi találkozójukon.

  • MTI
Fazekas István

A felek - a PDSZ közleménye szerint - indokoltnak tartották a pedagógusok munkaterhelésére vonatkozó vizsgálat ismételt elvégzését, a 32 órás kötött munkaidő-szabályozás felülvizsgálatát, valamint a pedagógusminősítési rendszer átgondolását, a tapasztalatok összegzése után a korrekciók elvégzését. A PDSZ és a kar elnöke is támogatja a pedagógusbérek minimálbérhez kötését, a béremelés folytatását - írta a szakszervezet.

A közlemény szerint a találkozón a PDSZ delegációja hangsúlyozta, hogy a pedagóguskar legitimációja bizonytalan, a "kényszertagság" nem jelent valódi támogatottságot, nem megkerülhető a tényleges tagsági szándék felmérése. 

A PDSZ képviselői kiemelték, hogy elfogadhatatlan az a kormányzati szándék, mely a kar prioritását hangsúlyozva kizárja az egyeztetés folyamatából azokat az alulról szerveződő, szakmai és szakmai - érdekvédelmi szervezeteket, amelyek a rendszerváltás óta legitim tömörülésként vesznek részt a közoktatás mindennapjainak alakításában. A PDSZ elengedhetetlennek tartja minden érdekelt fél bevonását az egyeztetések rendszerébe - rögzítették a közleményben. A pedagóguskarról itt találjátok legfrissebb cikkeinket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.