„Ez még egy felnőttnek is sok” - ilyen durva órarendeket kaptak idén a diákok
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
Az elmúlt években a világ több mint hetven országában követtek el támadásokat oktatási intézmények ellen, és ért elsősorban diáklányokat erőszak, fenyegetés és egyéb sérelem amiatt, mert iskolába jártak - derül ki az ENSZ emberi jogi főbiztosságának hétfőn közzétett beszámolójából.

Az ENSZ adatai szerint egyedül 2012-ben több mint 3600 különböző támadást követtek el oktatási intézmények, tanárok és diákok ellen. A jelentés szerint a lányok, valamint a nemek közötti egyenlőséget hirdető oktatók voltak legtöbbször a támadások célpontjai. A beszámoló szerzői arra mutattak rá, hogy az oktatásban részt vevő fiatal nők elleni erőszakos cselekmények száma bizonyos országokban aggasztó módon megnőtt.
Az ENSZ-jelentés emlékeztetett arra, hogy tavaly december 16-án merényletet követtek el egy pesavari katonai iskola ellen Pakisztánban, s a támadásban százötvenen - köztük 132 diák - vesztették életüket. Tavaly áprilisban a nigériai Boko Haram szélsőséges iszlamista csoport - a szervezet neve hausza nyelven azt jelenti, hogy tilos a nyugati oktatás - több mint kétszáz diáklányt hurcolt el a nigériai Chibok faluból. Emellett a beszámoló kitért a pakisztáni Malala Juszafzaira, a 2014-es Nobel-békedíj fiatal győztesére és a lányok oktatásáért síkra szálló aktivistára, akit 2012-ben emberi jogi tevékenysége miatt megpróbáltak megölni a tálibok.
2009 és 2014 között egyebek mellett a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Salvadorban, Haitin, Indonéziában, Irakban, Maliban, Mianmarban, a Fülöp-szigeteken és Szíriában támadtak diáklányokra és tanárokra.
A világszervezet sajnálattal szögezte le, hogy az iskolák nem számítanak manapság biztonságos tartózkodási helynek. Ennek az ENSZ szerint főleg a nőkre nézve messzemenő következményei vannak, mivel azok a lányok, akik kimaradnak az iskolából az őket érő esetleges atrocitások vagy a félelem miatt, könnyebben válnak családon belüli erőszak, kényszerházasság vagy egyéb bűncselekmény áldozatául.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Napi nyolc-kilenc tanóra és heti két-három nulladik óra - arra kértük a tanulókat és a szülőket, mutassák meg, milyen órarendeket kaptak idén.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.
Négy-hat százalékkal emelkedhetnek a közétkeztetés költségei, jelentős térítésidíj-emelkedésre azonban nem számít a szakmai szervezet. Közben egyre több iskolában jelenik meg a szabadszedéses, svédasztalos menza, amely ugyan valamivel drágább lehet a hagyományos rendszernél, de kevesebb étel kerülhet a kukába.
Az oktatási miniszter tájékoztatása szerint a nyáron lejárt 467 iskolaigazgatói pályázatból 351 esetben született 5 éves vezetői megbízás. Azokon a helyeken, ahol ideiglenes megoldásra volt szükség, október 1-től új pályázatokat írnak ki a tankerületek.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb akciót indít a Pedagógusok Szakszervezetének Országos NOKS Tagozata a nevelést-oktatást közvetlenül segítő és a technikai dolgozók béremeléséért. A kormány már jelezte, hogy jön a bérrendezés, annak mértékéről és időpontjáról azonban egyelőre nem közöltek részleteket.
A 2026/2027-es tanév előtti nap még mindig százas nagyságrendben keresnek pedagógusokat iskolákba, óvodákba és a szakszolgálatokhoz.
Az elismerést azok a diákok kapták, akik kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeket értek el. Lannert Judit kedden a Facebookon tett közzé egy bejegyzést a „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” és a „Magyarország tehetsége” címek átadójáról.