Tönkrement iskola: "nonszensz, hogy nincs megfelelő szigetelés, hűtő-fűtő rendszer"

Hét éve adták át az Algyői Fehér Ignác Általános Iskolát, azóta már nagyjából százmillió forintot költöttek javítási munkálatokra, mert a kivitelező nem megfelelő technológiával helyezte fel a faburkolatot. Az ügyet próbálják jogi útra terelni.

  • Eduline
pixabay

Mindössze hét éve adták át az Algyői Fehér Ignác Általános Iskolát, azóta már nagyjából százmillió forintot költöttek javítási munkálatokra - írja a delmagyar.hu, hozzátéve: a kivitelező nem akarja elismerni a hibákat, hiányosságokat, és jogi útra próbálják terelni az ügyet.

Bruttó 51,6 millió forintot költöttünk most az épületre, mert a kivitelező nem megfelelő technológiával helyezte fel a faburkolatot, és nem is kezelték le megfelelően rovar elleni szerrel - mondta Molnár Áron polgármester a lapnak. A nyári felújítás során mikor leszedték a külső burkolatot, kiderült, hogy a csupasz téglafalra szerelték fel a faburkolatot, alatta se vakolat, se szigetelés.

Érthetetlen, hogy 2011- ben miként lehetett olyan épületet emelni, amely maximum a 2000-es évek eleji energetikai követelményeknek felel meg, a modern elvárásoknak semmiképpen. Nonszensz, hogy nincs megfelelő szigetelés, hűtő-fűtő rendszer, napelem - tette hozzá a polgármester.

Mi a baj a magyar iskolákkal?

Tanárok, tantermek, tankönyvek - hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak ettől a három tényezőtől függ, mennyire "jó" az iskola, pedig számos kutatás bebizonyította, hogy az iskolaépület nem pusztán díszlet, a tér komoly hatással van az iskolai munkára.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.