Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A képviselőknek az országgyűlés mai ülésén összesen nyolc óra áll rendelkezésükre a köznevelési törvényjavaslat...
A képviselőknek az országgyűlés mai ülésén összesen nyolc óra áll rendelkezésükre a köznevelési törvényjavaslat megvitatására. A köznevelésügyi javaslat 16 évre szállítaná le a tankötelezettség felső korhatárát. A pedagógus-életpályamodell 2013-ra tervezett bevezetésének költségeit Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár 70 milliárd forintra becsüli.

Az előterjesztés, reggel 8 órakor kezdődő tárgyalását külön érdekességé teszi, hogy Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság fideszes elnöke a napokban úgy nyilatkozott: a kormány indítványa több ponton változtatásra szorul - a hvg.hu-nak a napokban úgy nyilatkozott, már készülnek a módosító indítványok a tervezethez. Hoffmann Rózsa a Fidesz oktatási műhelyének pénteki konferenciáján ezzel szemben azt mondta, hogy akik az új köznevelési törvény visszavonását követelik, a Gyurcsány-Bajnai korszak restaurációját akarják. Szerinte az új törvénnyel az iskolarendszer visszatér eredeti funkciójához: a neveléshez.
Pokorni Zoltán, az m1 A lényeg című műsorában vasárnap úgy fogalmazott: "hallottunk már ilyen mondatot. (...) aki nincs velünk, az ellenünk van. Ennél még a Kádár-korszak kommunistái is okosabbak voltak, mert ők úgy fogalmaztak, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van". Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy elmérgesedett-e a helyzet az államtitkárság és a Fidesz frakció között, Pokorni Zoltán úgy válaszolt: az ilyen erős kijelentések mindig a gyengeségre utalnak.
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója a státusztörvény miatt hagyta el a tanári pályát 2023-ban. Szeptembertől egy miskolci gimnáziumban tér vissza a tanterembe.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.